Magyarország áll elébe annak az uniós, úgynevezett pilot eljárásnak, amelyet a felsőoktatásban végzettek szabad mozgásának korlátozása ügyében indíthat az Európai Bizottság Magyarország ellen - fejtette ki az MTI kérdésére hétfőn Balog Zoltán Brüsszelben. Az emberi erőforrások minisztere szerint a vita arról szól, korlátozhatja-e egy tagállam a szabad mozgás elvét, illetve elvárhatja-e, hogy azok a diákok, akiknek a képzését az állam finanszírozza az adófizetők pénzéből, annak az országnak a javára, abban az országban dolgozzanak, amelyik a képzésük költségeit magára vállalta.
Egy bizottsági forrás pénteken tájékoztatta az MTI-t arról, hogy ebben az ügyben hivatalos levelet küldött a kormánynak a brüsszeli testület. Budapestnek február 1-jéig kell választ adnia a levélben megfogalmazott brüsszeli aggályokra, amelyek arra vonatkoznak, hogy összhangban áll-e az uniós előírásokkal a felsőoktatási hallgatói szerződések magyar szabályozása.
"Ezt a vitát le fogjuk folytatni, és nyilván februárig meg is fogjuk válaszolni ezt a levelet, illetve a pilot eljárásnak ilyen értelemben állunk elébe, hogyha erre sor kerül" - hangsúlyozta Balog Zoltán. Az úgynevezett pilot eljárás nem minősül kötelezettségszegési eljárásnak. Vagyis a bizottság azt nem állapította meg, hogy a magyar szabályozás ellenkezik az uniós joggal, hanem pusztán tisztázást igénylő pontokra hívja fel a magyar hatóságok figyelmét, és ezekről konzultációt kezdeményez.
A szóban forgó jogszabályok szerint az államilag finanszírozott felsőoktatási helyeket elnyert hallgatóknak szerződést kell kötniük az állammal. Ebben vállalniuk kell, hogy diplomájuk megszerzése után Magyarországon töltenek el a képzési időtartam kétszeresének megfelelő időt a végzést követő 20 évben.
Az EU "pilot projektjét" 2008 áprilisában indították azzal a céllal, hogy egyes polgárok, illetve azok bizonyos csoportjai, adott esetben jogi személyek által az uniós jog alkalmazásával összefüggésben felvetett kifogásokat - az érintett tagállam hatóságaival konzultálva - tisztázni lehessen, megelőzve egy esetleges kötelezettségszegési eljárást.