Nincs változás a középiskolák összesített rangsorának első és második helyén: továbbra is a fővárosi Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Gimnázium és a Szent István Gimnázium vezeti az élbolyt - közölte a lista kiadója pénteken. A 100 legjobb magyar középiskola címmel most megjelent kiadvány szerint harmadik helyre a fővárosi ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziuma futott be, amely az előző kötet szerint még a 7. volt. Az első vidéki középiskola a Pannonhalmi Bencés Gimnázium, amely 4. helyezett lett, és a januári összegzésben még nem szerepelt a száz között.
A második alkalommal összeállított, 2011 legeredményesebb iskoláit bemutató kötet szerkesztőinek tájékoztatója szerint elsődleges céljuk, hogy segítséget nyújtsanak azoknak a szülőknek, akik épp ezekben a hetekben, hónapokban fognak középiskolát választani gyermekük számára.
A budapesti Fazekas Mihály Gimnázium
Az iskolai munka hatékonyságának több szempontból történő jellemzéséhez egy új mutatót készítettek, ami alapján a négy-, hat- és nyolcosztályos iskolákat a humán vagy reáliskolák csoportjába sorolták.
A Quattrocento Kiadó kiadványában a középiskolák oktató munkájának jellemzésére az országos kompetenciamérés, az érettségi vizsgák, valamint az országos középiskolai tanulmányi versenyek eredményeit használták.
A rangsorok összeállításánál csak a központi feladatlapokra épülő országos mérések adatbázisait, valamint az iskolák vezetői által szolgáltatott adatokat használták fel.