Vasárnap az A38 hajón tartja első kongresszusát a Párbeszéd Magyarországért (PM). Az egész naposra tervezett rendezvényen fogadják el a politikai célkitűzéseikről és értékeikről szóló alapító nyilatkozatot. Emellett szavaznak a párt alapszabályáról is.
A kongresszuson megválasztják a Párbeszéd Magyarországért tisztségviselőit is, köztük a két társelnököt és az ő munkájukat segítő öt elnökségi tagot. A társelnökök egyike és az elnökségi tagok közül legalább egy mindenképpen nő lesz. Jávor Benedek közölte: ezt követően be tudják nyújtani a bíróságnak a bejegyzési kérelmüket, hogy hivatalosan is párttá váljanak.
Schiffer András vezeti az LMP országgyűlési képviselői csoportját, amelyet a párt megszűnő frakciója helyett hoztak létre. Az LMP képviselői csoport helyettes vezetője Szél Bernadett lesz - közölte az LMP csütörtöki közleményében az MTI-vel. A határozati házszabály szerint a képviselők - a képviselői tevékenységgel összefüggő célra - csoportokat hozhatnak létre, amelyek nem minősülnek képviselőcsoportnak.
Az LMP idei, január végi kongresszusa kizárta a Lehet Más a Politika csatlakozását az Együtt 2014 választói mozgalomhoz. Ezt követően a korábban a párton belül megalakult PM tagjai sajtótájékoztatón jelentették be, hogy kilépnek az LMP-ből, és új pártot alapítanak. A Lehet Más a Politikából kivált nyolc parlamenti képviselő nem adta vissza a mandátumát, de kilépett a frakcióból, amelynek létszáma így a működéshez szükséges 12 fő alá csökkent.