"Bika" - mondta az egyik kezét félig a szája elé téve, tekintetével engem szuggerálva, miközben arcán egyik izzadságcsepp követte a másikat. Először nem értettem pontosan, mire gondolt, mivel nagyjából 30 másodperc telt el azóta, hogy életünkben először találkoztunk, de aztán a harmincas évei közepén járó férfi kibökte, hogy szerinte ez a csillagjegyem. Mondtam neki, hogy Halak vagyok, és kedvesen rákérdeztem, hogy érdekli-e az asztrológia. "Nem" - felelte, majd fennhéjazva megadta a lehetőséget, hogy kérdezzek tőle nyugodtan, amit akarok. Én nem akartam kérdezni, megmakacsoltam magam, és arra gondoltam: érdeklődjön ő, ő a férfi. A következő nagyjából öt perc irtózatosan hosszúnak tűnt.
Szombat délután volt, kint tombolt a nyár, én pedig egy rapidrandin ültem a belváros egyik kávézójában. Nem akartam szerelmet találni, csak kíváncsi voltam rá, milyen is egy ilyen összejövetel, amit a különböző amerikai sorozatokban és filmekben olyan nagyon viccesen tudnak ábrázolni. Egyáltalán nem olyan volt.
A tévéreklámoktól és az internetes böngészés közben felugró randihirdetésektől egy ideje az az érzésem, mintha tényleg az lenne a legnagyobb probléma jelenleg a világban, hogy valaki magányos és egyedülálló. Harminc éve a szakmában lévő pszichiáter ismerősöm egyetértően bólogatott, amikor ezt neki is vázoltam. Egész iparág épült az egyedülállókra, de fizikai képtelenség az egészet egyetlen cikkben megfogni, a netes randioldalaktól a párkapcsolati tanácsokat osztogató könyveken át a piac minden egyes részét feltérképezni, így a kört a társkereső irodákra és a különleges randevúkat kínáló cégekre szűkítettem.
A társkereső irodák honlapjának többsége első ránézésre ugyanazokkal a vizuális megoldásokkal és hívószavakkal csábítja magához a magányosokat: naplementébe együtt meredő pár, hollywoodi fogsorvillantással, teli szájjal nevető férfi és nő, kezükben egy-egy pohár pezsgő, és az ígéret: itt mindenki megtalálja a számára tökéletes társat.
Évente pár százan - inkább nők, mint férfiak - fordulnak a Duals Társkereső Irodához, amely Magyarország első, nem online diplomás társkeresőjeként hirdeti magát. Honlapján ingyen is adnak néhány tippet, de ha külön szolgáltatásra vágyunk, azért már fizetni kell. Árak nincsenek feltüntetve az oldalon, a tulajdonos Bús Tímea azt mondta: a társkereső irodák személyes kapcsolatokkal dolgoznak, és valódi profilokkal, ezért a tagsági díjaik a prémiumszolgáltatás miatt viszonylag magasak, átlagosan havonta 8 és 15 ezer forint között vannak. Hitvallása és tagsági díjai miatt leginkább a közép- és felsővezetők, orvosok, ügyvédek és menedzserek fordulnak az irodához, Bús szerint azok, "akiknek teljes az életük, de elfoglaltságuk miatt még nem találták meg a vágyott partnert".
A Fehér Rózsa Elit Társkereső Iroda konzervatív értékűnek vallja magát. Ennek ellenére nem kizárólag a társkereséssel foglalkoznak: személyi edző segítségével átváltoztató programot is kínálnak a hozzájuk fordulóknak. A cég egyik tulajdonosa, Insperger Edit pszichopedagógusi végzettséggel szállt be a társkeresési üzletbe. Az elit jelzővel az iroda nevében a szolgáltatás minőségére próbáltak utalni, többek között arra, hogy nem vesznek fel köreikbe házasokat vagy tartós párkapcsolatban élőket. A cég az Opten szerint 2011-ben veszteséges volt, és a tulajdonos is azt mondta, hogy anyagilag egyelőre nem éri meg a dolog, de bíznak a jövőben.
"Vácon működünk, ami egy kisváros, ezért sokan félnek eljönni az irodába" - találgatta az anyagi fellendülés egyik lehetséges gátját. Szolgáltatásuk áraival próbáltak széles skálán mozogni, pont azért, mert nem akarták, hogy valaki azért maradjon ki, mert nincs elég pénze rá. A féléves tagság 12 ezer forint, ebben a jelentkezőkkel való beszélgetés és a társkeresés is benne van. "Igazából ez nem is időtartamra szól, hanem három személyre szabottan keresett randevúról" - pontosított a tulajdonos. Az egyéni megbízásos tagságért már 90-100 ezer forintot is elkérnek. Az iroda görög társkereséssel is foglalkozik, Korfu szigetén ugyanis a tulajdonos állítása szerint keresik a magyar hölgyeket, "mert szépnek és jónak találnak minket". Ennek ellenére eddig még nem sikerült létrehozni egyetlen görög-magyar vegyes házasságot sem.
A társkereséssel foglalkozó cégek nemcsak iskolai végzettség, hanem sokszor nem szerint is specializálódnak. A Csábítás Akadémiára elsősorban férfiakat várnak, közülük is azokat, akik csajozási gondokkal küzdenek -mondta az Origónak az egyik oktató, Pánczél Boglárka. Az akadémia ötlete hét évvel ezelőtt pattant ki Nicolas Victor fejéből, aki az Egyesült Államokban oktató egyik mester anyagait sajátította el az interneten keresztül.
"Elsősorban gondolkodásmódot oktatunk, megtanítjuk azt a fejlődési technikát, amivel a férfiak vonzónak tartják magukat" - mesélte. Persze az elméleti képzés itt nem áll meg: elmondják, hogy hogyan működik a női agy, mire kell odafigyelni egy randin, a sok tudást a végén élesben is kipróbálják. "Sokszor azt tapasztaljuk, hogy a nevelés miatt, amit kaptak, nem tudnak csajozni a fiatal fiúk. A virágcsokor és a csoki már nem működik: mi tökösséget nevelünk beléjük. Azt szeretnénk, ha mernének a szexualitásukról beszélni, kifejezni azt" - mondta Bogi, aki szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy túl rendesek a pasik. "Persze később mindenki rendes, romantikus férjet szeretne magának, de az udvarlás időszakában nem árt, ha néha beszól a pasi, ha nem ért velünk mindig egyet, ha nem tudjuk állandóan, hogy merre jár. Egy idő után a rendes srácok már nem jelentenek kihívást."
A legolcsóbb - négyórás - minielőadás 5 ezer forint, de 240 ezer forintért lehet kérni az egész éves, nagy oktatást, ami tizenkétszer két napot jelent. Kéthavonta tartanak ingyenes előadást, nehogy a pénzhiány álljon a társat kereső férfiak útjába. Személyes tanácsadást 10 ezer forintért ad az alapító Nicolas Victor, a többi oktatónál ez csak 5 ezer forintba kerül.
A társkeresésen kívül a randevúkat szervező hirdetésekkel is tele van az internet, sok helyen azonban évek óta nem frissültek a programok, látszik, hogy egy-egy alkalomra hozták létre az oldalt, majd nem foglalkoztak többet vele. Ha valaki unja az egyszerű rapidrandikat, mehet például túrázni vagy kerékpározni.
A bringás és túrás randevúkat kínáló Randimásképp.hu-t üzemeltető cég egyik tulajdonosa, Kálmán Dóra azt mondta: az ötlet az öccsétől indult, akinek volt egy kerékpáros túrákat szervező cége. Dóra a barátnői és ismerősei között is azt tapasztalta, hogy nehezen találnak párt, az internetes társkeresésből pedig kiábrándultak. "Felmerült bennünk, hogy miért nem kezdünk el olyan randikat szervezni, ahol a közös élmény összehozza az embereket. A hangos diszkón és a kép nélküli netes ismerkedésen túl gondolkodtunk" - mesélte a cég másik tulajdonosa, Király Szilvia. A túrákra főként a 30 és 43 év közötti korosztály jelentkezik, arra pedig figyelnek a szervezők, hogy egyenlő számban legyenek jelen férfiak és nők. Igazi happy endes sztorit nem mesélt Dóra, de volt már olyan pár, aki náluk jött össze: "A legpozitívabb visszajelzés az volt, hogy valaki háromszor is visszajött a bringatúránkra."
Király Szilvia szerint hiába telített a piac, ha valaki olyat tud mutatni, ami még hiányzik, van esélye, hogy sikeres legyen. "Persze sokkal egyszerűbb létrehozni egy netes felületet, és beszedni a tagsági díjakat, de amit mi csinálunk, egy program is egyben." A bringás túrák 4 ezer, a gyalogos túrák pedig 3500 forintba kerülnek, ebben benne van a szervezés, a túravezetés és a szalonnasütés alapanyaga. Hirdetni különösképpen nem hirdetik magukat, van egy honlapjuk, fent vannak a Facebookon is, valamint matricákat és szórólapokat szoktak osztogatni.
Szombaton délután az asztrológiával próbálkozón kívül még másik öt férfival beszélgettem hét-hét percet. Ennyi idő jut ugyanis egy párra. A résztvevők többsége nem először volt az ötezer forintba kerülő rapidrandin, próbáltam belőlük kihúzni, hogy miért vannak újra itt. Egyikük, egy vasalt inget és szemüveget viselő könyvelő jó mókának tartja, azért jár. Egy másik párkeresőnek pedig a két rapidrandi között eltelt nagyjából egy évben volt kapcsolata, de az végül zátonyra futott, ezért jött újra.
Van, akinek való az ilyen jellegű randizás, van, akinek nem, és én az utóbbi kategóriát erősítem. Nyilván meg lehet szokni a hangulatát a dolognak, de nekem furcsa volt, hogy egyszer csak ott ül velem szemben egy vadidegen ember, akivel beszélgetnem kell. Volt az egésznek egy igen erős állásinterjú fílingje, hiszen mivel is lehetne kezdeni egy ilyen kényszeredett beszélgetést, mint hogy kinek mi a munkája és a hobbija. Voltak persze keresztkérdések is, amikre abszolút nem számítottam. Az egyik ilyen volt, amikor a velem szemben ülő lófarkas férfi a semmiből nekem szegezte, hogy én mitől érzem magam nőnek. Zavarba jöttem, és azt válaszoltam, hogy ez olyan nem szeretem kérdés, mint amikor a HR-es az állásinterjún arra kíváncsi, hogy milyennek látom magam 10 év múlva. A velem szemben ülő csak nevetett, és közölte, hogy ő még nem volt állásinterjún, úgyhogy nem érti, miről beszélek.
Azt nem tudom, hogy megtetszettem-e bárkinek is, mert a rendszer csak akkor értesíti ki a feleket, ha kölcsönös a pozitív visszajelzés az értékelő lapon. Én senkit nem jelöltem be, mert nem ismerkedni mentem oda, de ha nem a munkámat kellett volna végeznem abban a másfél órában, akkor sem tettem volna pozitív jelet egyikőjük mellé sem. Nem azért, mert nem voltak kedvesek és udvariasak, hanem mert borzasztóan válogatós vagyok. Velem járnának csak igazán jól a társkereső irodák, mert valószínűleg irreálisan sokáig lennék náluk tag.