Vádat emelt a Heves Megyei Főügyészség négy fiatal ellen, akik megöltek egy idős embert, a házát kirabolták, majd fel is gyújtották. A vádirat szerint az elsőrendű vádlott és 16 éves testvére tavaly július 27-én hajnali fél egy körül két ismerős lány társaságában úgy döntöttek, hogy kirabolnak egy házat.
A házban egy 81 éves férfi lakott, és felébredt, amikor a vádlottak befeszítették az ajtót. Ekkor N. Tibor kis erővel, egy késszerű eszközzel nyakon szúrta őt. Mivel a szúrás nem okozott komolyabb sebeket, a vádlott testvére megfojtotta az idős embert.
A gyilkosság után felforgatták a házat, a szobákban a szerkényekből, fiókokból, polcokról mindent a földre dobáltak. Végül a ház előszobájába éghető tárgyakat hordtak össze, a kupacot meggyújtották, majd a mindössze néhány ezer forint értékű lopott holmival távoztak.
A főügyészség a három fiatalt, akik bent voltak a házban, életfogytig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével, míg az emberölésről nem tudó, az utcán figyelő negyedrendű vádlottat bűnsegédlettel vádolják.