Tízmilliók ruhákra és autókra a parlamenti őrségnél

Vágólapra másolva!
Négy új Skoda Superb 31,5 millió forintért, bakancsok, kabátok, nadrágok 16 millió forintért, 30 plusz fő - a parlamenti őrség pénzt és paripát is kapott karácsony tájékán.
Vágólapra másolva!

Harminc emberrel bővül az országgyűlési őrség létszáma az új esztendőben, így éves költsége 2,5 milliárd forint fölé emelkedik - számol be a Blikk pénteki száma. Ez úgy derült ki, hogy a lap megkérdezte a parlamenttől, milyen céllal szereztek be november végén 10 millió forintért többfunkciós esővédő szolgálati kabátot és nadrágot, illetve csaknem 6 millió forintért nyári és téli bakancsot.

Az országgyűlési őrségre 2014-ben többletfeladatok hárulnak – közölte a Blikkel a parlament sajtóirodája. Átveszi az új látogatóközpont és a mélygarázs biztosítását, az ottani beléptetéseket, biztonsági átvizsgálásokat. Ezért 30 fővel emelkedik az objektumőrök létszáma is. A lap közlése szerint a testület az idén január elsején 349 fős keretlétszámmal kezdte meg a szolgálatot, jövőre pedig, a választások után létrejövő 200 fős parlament miatt több őr lesz a létesítményben, mint képviselő. A parlamenti őrséget Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének a kezdeményezésére állították fel.

Az Országház azzal is magyarázta a mostani 16 milliós ruhavásárlást, hogy a meglévő egyenruhák is kopnak, használódnak, illetve ki szeretnék alakítani a szükséges raktári készletet. A Blikk emlékeztet, hogy a szűk egy éve működő parlamenti őrség ruházatára 2012 őszétől már durván 208 millió forintot költött el a hivatal.

Az Országgyűlés Hivatala a ruhabeszerzésen kívül az óév végén négy új Skoda Superb megvásárlására is szerződést kötött, ezeket február végéig szállítja le a Porsche Hungaria 31,5 millió forintért. Az új kocsik a parlament indoklása szerint a jelenlegi gépjárműparkból kikerülő, 10-11 éves, több százezer kilométert futott autókat pótolják - írja az újság.

Az országgyűlési őrségre az idén összességében 2,3 milliárd adóforintot költhetett el a parlament, ami az említett létszámbővítés miatt 2014-ben mintegy 200 millióval emelkedik, azaz összességében átlépi a 2,5 milliárd forintot.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!