Nagy halak is lecsaptak a dohányboltokra

Vágólapra másolva!
Milliárdos nagyvállalkozók, CBA-vezetők, ismert vidéki vállalkozók is nyertek a nemzeti dohányboltok üzemeltetésére kiírt pályázaton. Van olyan település, ahol - a névsor tanúsága szerint - az összes üzlet kétharmada egy család kezébe került, Rogán Antal szomszédja is a befutók között van, de felbukkan egy ismert fogathajtó és az egyik legismertebb vietnami-magyar vállalkozó is.
Vágólapra másolva!

Kihirdették és közzétették a dohányboltokra kiírt koncessziós pályázat eredményét. 5415 dohánybolt nyílhat július 1-jével. Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója szerint mindössze 29 olyan pályázó volt, aki megkapta a maximális 5 üzletre szóló jogosultságot. A nyertesek között van több ismert vállalkozó.

Rogán szomszédja kaszált

A Hamu és Gyémánt című lap kiadói és a belvárosi Cigar Tower tulajdonosai vitték el az V. kerületi dohányboltok több mint felének üzemeltetési jogát - derül ki a Nemzeti Dohánybolt Zrt. listájából. A 14 bolt közül Csetényi Csaba és Krskó Tibor hét boltot kaptak, további két hely Csetényi Csaba húgáé, Csetényi Zsuzsannáé lett. Krskó öt bolt üzemeltetését nyerte el, Csetényi kettőét, de ő további három bolt üzemeltetési jogát is megkapta az első kerületben.

Acsay Antal, a Cigar Tower vezetője azt mondta, összesen 27 trafikra pályáztak. "Az I. kerületben 13-ból 3 pályázatunk nyert, az V. kerületben 14-ből 9 kapott engedélyt. A 12 üzlet koncessziós joga azt jelenti, hogy a kiskereskedelemben megőrizhetjük korábbi piaci pozícióinkat - cégünk korábban is 12 franchise-rendszerben működű üzletben volt jelen, beszállítóként pedig száz fölötti trafikban voltunk jelen" - írta. Acsay kérdésünkre közölte azt is, hogy praktikus okokból pályázott külön néven Csetényi és Krskó, nincs szó különválásról.

A vállalkozók több V. kerületi tendert is nyertek korábban, másfél éve például több mint százmillió forintos kommunikációs megbízáshoz jutottak társvállalkozóként, de ők nyerték a Belváros Főutcája projekt kommunikációs tenderét is. Csetényi Csaba ugyanabban a társasházban lakik, mint Rogán Antal, az V. kerület polgármestere.

Fővárosi fideszes és CBA-s vezetők neve a listán

A fővárosi VI. kerületben nyert Szatmáry-Jähl Angéla, Szatmáry Kristóf fideszes politikus, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárának édesanyja, aki maga is fővárosi fideszes képviselő. Megkeresésünkre azt mondta, 1981 óta magánkereskedő, "tehát semmi új nincs abban, hogy szeretnék továbbra is trafikot működtetni". Azt mondta, erre az egy üzletre pályázott, amelyet végül meg is nyert.

Chladek Tibor fidelitasos politikus, 2010-es önkormányzati képviselőjelölt lakóhelyén, a XVIII. kerületben nyert trafikot. Megkeresésünkre azt mondta, vállalkozóként már üzemeltet egy kisboltot, és a cége által forgalmazott áruk körét bővíti majd a dohányáruval. Mint mondta, nem látja aggályosnak, hogy valakinek a politikai karrierje mellett civil vállalkozása is van.

A listán több CBA-vezető neve is olvasható. A cég elnökhelyettesét Gyelán Zsoltnak hívják, Breier László, Lekeny György, Halmschláger Antal. Krupp József és Viszokay László pedig igazgatósági tagok. A dohányboltok listája szerint a főváros II. kerületében kapott egy üzletet egy bizonyos Breier Lászlóné, míg Breier László a harmadik kerületben kettőt, a XII.-ben hármat. Gyelán Zsolt néven a II. és a XII. kerületben nyert két-két üzletet valaki, Gyelán Emese néven a XII.-ben hármat. Viszokay Árpád a III. és a VIII. kerületben nyert kettő, illetve egy üzletet. Lekeny György Szegeden kapott két üzletet, Halmschláger Antal Kesztölcön egyet, Krupp József Érden és a XII. kerületben a lista szerint, amelyen a neveken kívül semmilyen más adat nem szerepel.

Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója lapunknak nem tagadta, de nem is erősítette meg konkrétan, hogy a CBA vezérkarának egy része is nyert a pályázaton. Válaszában azt írta, a CBA-hálózatot alkotó több ezer kis- és közepes méretű vállalkozás gazdaságilag egymástól függetlenül működik, és "kézenfekvő, hogy jó pár vállalkozás képviselője benyújtotta a pályázatát, hiszen a dohánytermékek értékesítésével az üzleteink nagy része eddig is foglalkozott". Erről azonban a vállalkozások önállóan, saját hatáskörben döntöttek, nem volt bejelentési kötelezettségük, így a CBA-nak nincs kimutatása arról, hogy a kötelékbe tartozó vállalkozások közül kik és hányan adtak be ilyen pályázatot.

Sztanó Tamás, a LeRoy éttermek társtulajdonosa, a Tom George étterem tulajdonosa három különböző fővárosi kerületben (VI., VIII., XII.) nyert egy-egy üzletet. Az üzletember külföldi útja miatt nem tudott nyilatkozni, környezetéből csak annyit erősítettek meg, hogy valóban ő a pályázó.

Fogathajtó, vietnami vállalkozó, nagyon nyerő család

A listát böngészve kiderül, hogy a nevek alapján több településen is nyert jól menő vállalkozó hozzátartozója. Szolnokon az egyik legnépszerűbb helyi szálloda, a négycsillagos Garden Hotel vezetőjének a felesége, Csépe Zsoltné nyert három szolnoki üzletet és két közeli település - Rákóczifalva és Cibakháza egyetlen trafikját. Megkeresésünkre úgy nyilatkozott, hogy nem üzemeltetett még trafikot, de tíz éve a dohányiparban dolgozik, ezért pályázott. Most, a döntés után kezdik majd el keresni a konkrét helyszínt Szolnokon belül a trafiknyitásra.

Szombathelyen öt üzlet lett Baranyai Tiboré. Egy, a városban élő, ugyanilyen nevű vállalkozóról, az Azzurro Kft. vezetőjéről többször cikkezett a helyi sajtó amiatt, hogy a kormányváltás után több vagyonvédelmi megbízást is elnyert. Az [origo] megkeresésére az Azzurro vezetője megerősítette, hogy ő van a listán, de nem kívánt válaszolni egyetlen további kérdésre sem.

Galbács Ferenc fogathajtó is öt üzletet vitt el a lakhelyén és környékén: kettőt Tápiószentmártonban, egyet-egyet Nagykáta, Tápiószele és Tápióság településeken. Azt mondta, jelenleg is üzemeltet lottózót két utóbbi településen, ehhez a Coop tulajdonában lévő helyiséget bérel. "A cég megkeresett, hogy együttműködve, egymást segítve induljunk el a pályázaton" - mondta lapunknak a vállalkozó-sportoló. Galbács sokszor indul versenyeken Lázár Vilmos fogathajtó - CBA-résztulajdonos - ellen, többször végzett mögötte a dobogó második fokán.

Esztergomban a nevek alapján egyetlen család kaszál nagyot a boltok között. A tizenhat üzletből tíz Sóron vezetéknevű nyertesek kezébe került. Sóron Ádám négyet, Sóron Tibor egyet, Sóron Tibor Györgyné ötöt vitt el.

A XII. és a XVIII. kerületek nyertesei között Vu Quy Duong és feleségének neve olvasható összesen tíz trafikkal. Ugyanígy hívják a Sárkány Center beruházójaként ismert Vimpex-csoport vietnami származású vezérét is. Ozibiusz Pál és felesége a nyolcadik kerületben három, a kilencedikben négy üzletet nyithat. Ozibiusz Pál a Sárkány Center egyszemélyes igazgatósága az üzlet honlapja szerint. Az [origo] keresi az érintetteket, hogy megkérdezze, ők pályáztak-e, vagy csupán névazonosságról van-e szó.

A kormány 2011 őszén jelentette be, hogy államosítja a dohánykereskedelmet, hogy csökkentse a dohányzás egészségkárosító hatását, és kiszorítsa a boltokból, benzinkutakról a cigarettát. A javaslatot az idén februárban fogadta el a parlament, az ötlet felmerülése óta eltelt másfél évben többször változott az, hogy mihez lesz joguk a nemzeti dohányboltoknak. Az eredeti elképzeléstől eltérően végül például alkoholt is árulhatnak majd a boltok.

A pályázatokat előre meghatározott, 120 pontos pontrendszer szerint bírálták el. A végső pontszám függött egyebek mellett attól, hogy milyen nyitva tartást vállal valaki, foglalkoztat-e megváltozott munkaképességű, tartósan álláskereső embert, vállalja-e, hogy részt vesz a kamara továbbképzésein, vállalja-e, hogy július 1-jéig megnyitja a boltot. Ezekkel 60 pontot lehetett összeszedni, további legfeljebb 60 pontot ért az üzleti terv, amelyben a pályázó szakmai előéletétől kezdve a tárgyi eszközök beszerzésének tervén át a dohányválasztékig sok mindent pontozott az elbíráló.

Az országban 29 pályázó nyert egymaga öt darab koncessziót. Ez 13 településen fordult elő, ezek között van Győr, Pécs és Szombathely. Ezeken a megyeszékhelyeken több ízben is előfordult, hogy a maximális számú koncessziót nyerte egy pályázó. A Szombathelyen kiosztott negyven koncesszió fele 4 pályázó kezében koncentrálódik. 26 településen összesen 49 pályázó kapott négy engedélyt. A három és kettő koncessziót elnyert jogosultak száma 102 és 363 - közölte az Enrawell tanácsadó és pályázatíró cég gyorsösszegzése.


Ha lát a listán országosan vagy helyben ismert embert, vállalkozót, írjon a hirek@origo.hu címre. Köszönjük.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!