Lemond önkormányzati képviselői mandátumáról Keresztúri Farkas Csaba, a szegedi közgyűlés jobbikos tagja. Éppen most ítélte tíz hónap felfüggesztett börtönbüntetésre a bíróság a férfit csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság miatt.
Egy 2011-es esetről szólt az ítélet: Keresztúri a szegedi egyetem jogászbálján verekedett össze egy testvérpárral, akik húgukat akarták megvédeni a politikus tolakodó közeledésétől.
Keresztúri önkormányzati képviselői megbízatása amúgy is megszűnt volna, mert a helyi képviselőkre vonatkozó törvény ezt írja elő arra az esetre, ha egy képviselőt szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítélnek.
A politikus azért közleményben tudatta lemondását a képviselői mandátumáról és a Jobbik szegedi szervezetének alelnöki posztjáról is. Ebben azt is írta, hogy sajnálja, ha magánéleti botlása bármilyen formában negatív fényt vetett a Jobbikra. Az ítélet ellen ettől függetlenül felülvizsgálattal fog élni, mert nem ért vele egyet, és "erkölcsi szempontból" sem tudja elfogadni. Úgy érzi, hogy a büntetés súlyosságát politikai szerepe is befolyásolta.