Az ellenzékiek felmásztak a Fidesz-székház teraszára és két sarlós-kalapácsos zászlót feszítettek ki, ezzel tiltakozva amiatt, hogy a kormány a héten szerződést írt alá az orosz Roszatom nevű céggel, hogy két reaktorblokkal kibővítsék a paksi atomerőművet.
Karácsony Gergely, az Együtt-PM parlamenti képviselője a helyszínen azt mondta, hogy Orbán Viktor politikai pályájának első jelentős lépésével (a Nagy Imre újratemetésén elmondott beszédével) hazaküldte az oroszokat, most, 25 évvel később pedig visszahívta őket.
A kormányfő egy tál lencséért eladott mindent, amit az elmúlt időszakban képviselt - folytatta, szerinte a miniszterelnök olyan országgal kötött alkut, "Magyarország gyarmatosításáról, amely nem tiszteli a jogállamot, és amely nem tiszteli a tisztességes versenyt".
A Nol.hu információi szerint a flashmob ideje alatt az épületből kétszer is kiment a zászlós tüntetőkhöz egy-egy férfi, aki az ingatlan elhagyására szólította fel őket.
Moszkvában január 14-én Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Szergej Kirijenko, a Roszatom elnöke írta alá a megállapodást a két új paksi erőműblokk megépítéséről. Az aláíráson jelen volt Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő is.