Bár a Nemzeti Választási Iroda csak éjjel 11 órakor közli a választási eredményeket, az nem kérdés, hogy ki lesz a győztes. Az elmúlt hetekben készített felmérések egyöntetűen azt mutatták, hogy a Fidesz hatalmas fölénnyel vezet. A kérdés így csak az, hogy mekkora arányú győzelmet arat majd a kormánypárt.
Egyelőre csak a részvételi adatok ismertek, amelyekből az derül ki, hogy rendkívül kevesen mentek el szavazni. Politikai elemzők szerint ez a Fidesznek kedvez.
Lánczi Tamás, a kormányhoz közeli Századvég Alapítvány vezető elemzője az MTI-nek nyilatkozva az ellenzéki szavazók motiválatlanságával magyarázta az alacsonyabb részvételi adatokat, szerinte ugyanis a baloldali szavazókat az áprilisi országgyűlési választáson elszenvedett vereség, valamint a pártjaik közötti küzdelem is távol tartja a voksolástól. A Fideszt ezzel szemben a győzteshez húzás effektusa is erősítheti, vagyis az a jelenség, amelynek részeként egy-egy választás után nő a voksoláson nyertes támogatottsága - fejtette ki Lánczi Tamás.
László Róbert, a Political Capital választási szakértője szintén azt mondta, hogy általánosságban elmondható, hogy az indulók közül a Fidesz mozgósító ereje a legnagyobb, majd a Jobbik következik, a baloldali pártok pedig gyengébb hatékonysággal tudják urnákhoz hívni támogatóikat.
Pusztán a részvételi számokból ezt nem feltétlenül lehet kiolvasni. A 18:30-as részvételi adatok szerint Budapesten (36,4), Vas megyében (29,3) és Pest megyében (28,3) volt a legnagyobb a részvétel. A Fidesz ugyanakkor épp Budapesten szerepelt a leggyengébben áprilisban, bár igaz, hogy a parlamenti választáson épp Vas megye volt az, ahol a legjobb eredményt érték el a megyék között. Pest megyében közepesen szerepelt.
Hasonlóan ellentmondásos a kép a legalacsonyabb részvételt tekintve. Hajdú-Biharban mentek el legkevesebben szavazni (mármint százalékosan), pedig áprilisban a Fidesz kifejezetten jól szerepelt abban a megyében.
Megye/Főváros | Részvétel 18:30kor | A Fidesz áprilisban |
BUDAPEST | 36,42% | 38,42% |
VAS | 29,34% | 51,99% |
PEST | 28,35% | 44,85% |
GYŐR-MOSON-SOPRON | 27,98% | 51,71% |
HEVES | 27,78% | 39,31% |
VESZPRÉM | 27,47% | 46,25% |
ZALA | 26,92% | 44,83% |
FEJÉR | 26,36% | 46,06% |
NÓGRÁD | 25,91% | 43,13% |
KOMÁROM-ESZTERGOM | 25,78% | 42,22% |
CSONGRÁD | 25,65% | 41,79% |
SOMOGY | 25,52% | 45,01% |
BARANYA | 25,46% | 40,26% |
TOLNA | 24,74% | 46,95% |
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN | 24,74% | 38,66% |
BÉKÉS | 24,49% | 44,26% |
BÁCS-KISKUN | 23,96% | 50,50% |
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK | 23,88% | 42,52% |
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG | 23,60% | 47,08% |
HAJDÚ-BIHAR | 22,86% | 46,29% |