Egyelőre lassú a félkész gyorsforgalmi út

gyorsforgalmi út
A 85-ös és 86-os út térképe
Vágólapra másolva!
Nincs teljesen kész, de már járható a 86-os gyorsforgalmi út Szombathely és Vát közötti szakasza, bár az építési munkák miatt akadozva haladhat a forgalom. A megnyitón Hende Csaba honvédelmi miniszter adta át a kétszer két sávos utat. A siettetett átadóval kapcsolatban a fejlesztő NIF Zrt.-t és a megnyitón Hende Csaba által „lopakodó rókához" hasonlított volt szocialista polgármestert, Ipkovich Györgyöt kérdeztük.
Vágólapra másolva!

Június 28-án adták át az M86-os gyorsforgalmi út 9,2 kilométeres szakaszát, A most megnyitott részen Szombathelytől Vátig kétszer két új sáv épült, míg Zanat térségében a régit bővítették. A fejlesztő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. szerint ez csak egy lépés az M86-os autópálya-útvonal teljes kialakítása során: ha minden terv a szerint alakul, az autósok 2016 nyarán már egy órán belül letudhatják a Szombathely–Csorna–Győr közötti távolságot, anélkül, hogy kamionok mögött kellene araszolniuk.

Hende Csaba az átadón főként a szocialisták mulasztásait emlegette: mint mondta, az MSZP-s kormányok nyolc év alatt összesen csak három kilométert tudtak felújítani a 86-osból, a szocialista Ipkovich György – aki eközben a főút felújításának miniszteri biztosa is volt – pedig 17 milliárdos adósságot hagyott hátra Szombathelynek. "A róka egyszer már ellopta az összes tyúkot, és most is ott ólálkodik a tyúkól körül" – példálózott a honvédelmi miniszter, mindenkit arra biztatva, hogy a közelgő önkormányzati választáson a jelenlegi polgármesterre, Puskás Tivadarra szavazzanak.

Lassú gyorsforgalom

Az átadás azonban kapkodónak tűnik, hiszen a 9,2 kilométeres elkerülő útszakasz még nincs készen. Zanat mellett fel sem lehet kanyarodni az új útra, másutt pedig 40-es, 60-as lassító táblák fogják vissza a forgalmat. A Nyugat.hu által idézett pletyka szerint a megsürgetett átadó mögött az állhat, hogy az építőnek – a Közgépet és a Strabagot tömörítő Szombathely MK 86 Konzorciumnak – komoly kötbért kellett volna fizetnie, ha az út nem készül el mostanáig.

"Szó sincs ilyesmiről, az építtető teljesen időben van, a Szombathely–Vát etapot szerződés szerint július 24-én kell hivatalosan is átadniuk. A beruházást szinte teljesen befejezték, már csak kisebb korrekciós munkák maradtak hátra" – mondta az Origónak Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. szóvivője. A szakasz megnyitását szerinte egyedül az tette szükségessé, hogy a leromlott állapotú, kétsávos 86-os szakasz balesetveszélyes, és minél előbb alternatívát akartak nyújtani a biztonságos közlekedéshez.

A 85-ös és 86-os út térképe. A képre kattintva nagyobb méretben is megtekintheti. Forrás: NIF ZRt.

Loppert Dániel kérdésünkre elismerte, a gyorsforgalmi út egyelőre tényleg lassú, de már így is biztonságosan lehet rajta közlekedni, a hivatalos átadó idején pedig 110-zel lehet majd menni rajta.

A NIF Zrt. tájékoztatása szerint a Szombathely és Győr között tervezett új pályavonal 2016 nyarára készülhet el – hossza 95 kilométeres lesz, teljes építési költsége pedig eléri a 142,8 milliárd forintot. Ebből 15 százalékot, 21,42 milliárdot fizet a magyar állam, a többit az Európai Unió állja.

Méltatlan sárdobálás

Hende Csaba kijelentéseivel kapcsolatban megkerestük az "ólálkodó rókaként" emlegetett Ipkovich Györgyöt. „A korábbi építtető, az azóta csődbe ment Vegyépszer Zrt. 2009 és 2010 között adta át a kétszer két sávos váti és szelestei elkerülő szakaszt. Ezzel közel 9 kilométert építettek meg a máig elkészült 18-20 kilométeres gyorsforgalmi útvonalból, nem hármat, ahogy a miniszter állítja" – közölte a szombathelyi szocialista képviselő. Hozzátette, hogy a munkát folytató MK 86 Konzorciumnak annyival is könnyebb dolga volt, hogy felhasználták a Vegyépszer által ott hagyott elemeket.

Ipkovich György szerint a Vegyépszer kifejezetten olcsón dolgozott az új konzorciumhoz képest: két elkerülő szakaszuk együtt összesen négymilliárd forintba került, míg a most átadott útvonal nettó hétmilliárdba – pedig közel ugyanolyan hosszúak.

Az összegre vonatkozó állítást megerősítette Loppert Dániel is, ellenőrizve a Vegyépszer szerződéseit, de szerinte magáért beszél, hogy a beruházást nem tudták befejezni. „Láthatóan nyomott árat tartottak, ennyiért nem lehet fenntarthatóan dolgozni" – vélekedett a NIF szóvivője, aki reálisnak tartja az MK 86 Konzorcium árszabását.

Szombathely volt polgármestere méltatlannak nevezte Hende Csaba szavait, és azt, hogy egy útátadót is kampánycélokra használjanak: szerinte divatba jött a sárdobálás, ami korábban nem volt szokás. „Ha egy több cikluson át tartó fejlesztés lezárult, az új városvezető és elődje együtt vágták át a szalagot; most el sem hívtak, helyette ez folyik" – fogalmazott Ipkovich György, aki elmondása szerint korábban sokat tett az útszakasz fejlesztéséért.

Halálútnak nevezik

A 86-os út az uniós csatlakozás után értékelődött fel, különösen az után, hogy Ausztria bevezette a chipkártyás e-útdíj rendszert. A Baltikumból az Adriára tartó fuvarosok rászoktak az akkor még ingyenes 86-osra. Becslések szerint naponta 3000-3500 jármű dübörgött át a falvakon, városokon. A nagy tömegű teherautók gyorsan tönkretették a 86-os burkolatát, ez pedig balesetek sorát okozza, sokan halálútnak is nevezik.

A Vegyépszer Zrt. 2011-es csődje után két évre leállt az elkerülő út fejlesztése – 2013 októberétől már az MK 86 Konzorcium folytatja a munkálatokat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!