Erősen mérgező anyagot szállító kamion borult fel

Vágólapra másolva!
Még mindig zárva van a 89-os főút Vas megyében, Nádasd közelében. A teljes utat egy tegnap éjszaka felborult, benzolt szállító teherautó zárja el. A sofőr nem sérült meg. A mentési munkálatok hosszú órák óta alatt tartanak, a forgalmat elterelik. 
Vágólapra másolva!

A katasztrófavédelmi szakemberek száz méteres biztonsági zónát jelöltek ki a felborult jármű körül – írja a nyugat.hu. A teherautó benzolt szállított. A tartály csepegését hamar megszüntették, a mérgező anyag átfejtését azonban nem tudták megkezdeni, arra nem volt alkalmas a megyei tűzoltók járműve. Ezért a műszaki mentést végző alakulatok egy speciális járművet kértek a helyszínre Százhalombattáról, amivel átemelhetik a balesetet szenvedett tartálykocsiból a robbanásveszélyes anyagot egy másik tartályba. Az eddigi száz méter sugarú,lezárt biztonsági zónát kétszáz méteresre növelték az éjszaka folyamán. A 86-os út forgalmát a hatóság eltereli.

A benzol halált is okozhat

A baleset a 86-os főút egyik épülő szakaszán történt, ahol egy sávon haladhat a forgalom, a friss aszfaltrétegek mellett pedig még nincs padka. A kamion bal kereke lezökkent az útról, a szerelvény egy darabig így haladt, majd a sofőr visszakormányozta a járművet az útra, de a nagy szintkülönbség és az „erős” kormánymozdulat miatt a kamion felborult. A sofőr nem sérült meg – tudta meg a nyugat.hu.

A benzol erősen mérgező, belélegzése eszméletvesztést, nagyobb mennyisége halált okoz. A benzolt nagy mennyiségben használja fel a vegyipar oldószerek, gyógyszerek, festékek, robbanóanyagok és növényvédő szerek előállítására. Színtelen, könnyen párolgó folyadék, a szaga kellemetlen, erősen rákkeltő hatású. A nyugat.hu oldalon fotókat és egy videót is láthatnak az esetről.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!