Az MSZP 33 százalékos élelmiszeráfát számolt
![Gőgös Zoltán](https://cdn.origo.hu/2023/12/4FmlGrhkf11yskbyNCX0ZEQ0BntUB6e1yOBP1GUalro/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxYmRlYzkxMWM1MDRhNmViNmQwZjNiZDIyOThhYmQ0.webp)
Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese szerint azzal, hogy az adótörvényekben sávosan, az árbevételhez kötötten 0,1 százalékról 6 százalékra emelik az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, a nagyáruházakban ezt áfaemelésnek kell tekinteni. Az ellenzéki politikus azt mondta, a díjemelés valószínűleg nem azonnal jelent lakossági áremelkedést, először a termelőket és a feldolgozókat érinti hátrányosan, ők pedig ezt "nem fogják kibírni", előbb vagy utóbb át kell, hogy hárítsák a terheket.
Gőgös Zoltán szerint ebből a díjból mintegy 30 milliárd forintos bevétel származik, de az eltűnik a kormányhivatalok rendszerében, mivel a díjat beszedő Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal költségvetése négymilliárdos. Értékelése szerint a sávos díjfizetés "megint a CBA-nak fog kedvezni", mert a bolthálózat jelentős része franchise-rendszerben működik, vagyis mindegyik üzlet önálló, önállóan fizetik a felügyeleti díjat.
Az elnökhelyettes azt mondta, a 2015-ös agrárköltségvetés a kormány által előírtakat sem tartalmazza. Kifejtette: a vidéki foglalkoztatást, különösen az állattartókat segítendő egy júliusi kormányhatározat kimondta, hogy a folyó kiadásokra és jövedelemtámogatásokra 82,5 milliárdot kell fordítani a 2015-ös büdzsében, de abban ehelyett csak 77,7 milliárd forint szerepel.
Azt is kifogásolta, hogy sehol sem látni a költségvetésben az agrártámogatásokat, ezért előállhat az a helyzet, hogy 2015-ben nem lesz unióból lehívott forrás. Azt mondta, az agrárbüdzsé egy fércmunka, egy újabb fejezete annak a történetnek, amelynek a végén Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek távoznia kell.