Trafikosok is nyertek az újabb milliárdos állami pályázaton

felszámolási eljárás, felszámoló, felszámolói névjegyzék, illusztráció
Vágólapra másolva!
Egy hatalmas piacot rendez át a kormány a felszámolói pályázattal, amelynek egyelőre nem nyilvános nyerteslistája az Origo birtokába került. A hatalmas üzleti lehetőséghez jutó cégek között van kettő, amelynek tulajdonosai nyertek a trafikpályázaton is.
Vágólapra másolva!

Bár már tavaly év végén lezárult az a pályázat, amelyen eldőlt, hogy ki kerül be a felszámolói névjegyzékbe, a kormány még mindig nem tette közzé a nyertesek listáját. Nem mindegy, ki kerül rá erre a névsorra, a felszámolási piacot ugyanis évente több milliárdosra becsülik, és csak az léphet be - vagyis végezheti cégek felszámolását -, aki felkerül a felszámolói névjegyzékbe.

Ez az értékes piac most teljesen átrendeződik, derül ki abból az Origo birtokába került dokumentumból, amely az állami pályázat várható győzteseit tartalmazza. A nem hivatalos lista hetek óta kering a felszámolók között, a rajta szereplő cégek egy része pedig meg is erősítette, valóban a győztesek között vannak.

A bírósági felszámolói pályázatra 344 cég jelentkezett, közülük 130 nyert. Az Origo összesítése szerint a győztes cégek több mint fele, 68 cég nem volt rajta a korábbi névjegyzéken, tehát új szereplőkről van szó. Az eddigi legnagyobb felszámolók többsége azonban felkerült az új névjegyzékbe is. A tíz legnagyobb árbevételű felszámoló közül rajta maradt a listán például a Vectigalis, a Felszámoló-Reorg Zrt., a Kerszi, a TM-Line, a Kvantál, a PK-Econo, a Cash and Limes.

Állami kötődések

Több olyan cég is van az új szereplők között, amelyek tulajdonosainak állami kötődései vannak, illetve korábban sikerrel szerepeltek a trafikpályázaton is. Ez derült ki a lista első, nem minden részletre kiterjedő feldolgozása alapján (a feldolgozást folytatjuk).

A birtokunkban lévő listán szerepel például az Agenor Consulting Kft., amelynek ügyvezetője és résztulajdonosa, Bényi Szabolcs Tamás tavaly egy budapesti és egy szegedi dohánybolt üzemeltetésére is kapott jogot. Bényi a felszámolói pályázat megnyerésére vonatkozó kérdésünkre azt mondta, hogy „sem megerősíteni, sem cáfolni” nem tudja az információt. Megerősítette viszont, hogy tavaly nyert a trafikpályázatokon. A cégnyilvántartási adatok szerint a trafikcégben és az Agenorban szereplő személy ugyanaz.

Bényinek több állami kötődése is van. Tavaly februártól felügyelőbizottsági tagja az egyik legnagyobb uniós pályázati intézménynek, az állami tulajdonú ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.-nek. 2013 júniusa óta ő az ügyvezetője az V. kerület tulajdonában álló, Segítő Kezek az Aktív Évekért Közhasznú Nonprofit Kft.-nek is. Bényi idén februárig igazgatósági tagja volt a szegedi önkormányzat vagyonkezelő cégének, az IKV Zrt.-nek, ahova a Délmagyarország korábbi cikke szerint a helyi Fidesz-KDNP frakció delegálta.

A pécsi Intenció Reorganizációs és Válságmenedzser Kft. is kapott már értesítést arról, hogy a pályázatuk sikeres volt – erősítette meg az Origónak a cég ügyvezetője, dr. Czéh-Tóth Márk, aki egy cégen keresztül közvetett tulajdonosa is a vállalkozásnak. Honlapja szerint a cég újjáalakul annak érdekében, hogy alkalmassá váljon a csődeljárások és felszámolások lefolytatására.

A harmincéves ügyvezető tavaly öt pécsi trafik üzemeltetési jogát is megnyerte. Az Intenció tulajdonosai között van Hamar Endre, aki korábban Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak volt az üzlettársa. 2011. januártól 2013. januárig közösen vezették a Hamar & Tiborcz Kft.-t, amelyben tulajdonostársak is voltak. A jelenleg IBC-Projekt Kft.-nek hívott vállalkozásból Hamar 2013 áprilisában lépett ki, Tiborcz még mindig ügyvezető.

A pályázaton nyertes cégek között van a Miteusz Tanácsadó Kft. is, amelynek a cégnyilvántartási adatok szerint egyik korábbi tulajdonosa Berencsi Tamás, az állami tulajdonú Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. megbízott jogi igazgatója. (Korábban tévesen azt állítottuk, hogy Berencsi jelenleg is tulajdonos a cégben, de valójában tavaly májusban kiszállt a cégből. Ezért az érintett és az olvasóink elnézését kérjük.)

A Miteuszban szintén tulajdonos Falus Orsolya pécsi ügyvéd ugyanakkor megerősítette, hogy nyertek a pályázaton. „Valamikor a közelmúltban értesítették az ügyvezetést” – mondta a pályázati győzelemről Falus. Hozzátette, hogy gazdasági joggal foglalkozó ügyvédként és a Kaposvári Egyetem pénzügy tanszékének oktatójaként „van affinitásom” a felszámolási területhez.

Sorsolás is volt

A határ 144 pont volt, vagyis a győztesnek legalább ennyi pontszámot meg kellett szereznie. De még 144 pontot is több, összesen 40 pályázó ért el, így közülük sorsoltak. A hasonló pontszámot elérők közül heten kerültek be a győztesek közé. A pályázatokat egy kilencfős bizottság bírálta el, amelynek Seszták Miklós KDNP-s képviselő volt az elnöke.

Az új nyertesek között számos olyan cég van, amely vagy az elmúlt egy-két évben jött létre, vagy pedig ekkor alakult át. Utóbbiak között vannak például olyanok, amelyek a nevük és fő tevékenységük alapján korábban ingatlanforgalmazással vagy éppen szépségiparral foglalkoztak.

Indulatok a pályázat körül

A felszámolói pályázat folyamatosan nagy indulatokat váltott ki a jelentkezők között. Először azért, mert a 2012 júliusában kiírt pályázatot még az eredményhirdetés előtt visszavonták arra hivatkozva, hogy az objektív szempontok túlsúlya miatt nagyon hasonló pályázatok érkeztek. Ez után a kormány új tendert írt ki, ebben már megnövelték a szubjektív pontok arányát: a 170 lehetséges pontból 80-at szakmai, 90-et szubjektív szempontok alapján lehetett megszerezni. A jelenlegi névjegyzékben szereplő felszámolókat tömörítő Felszámolók Országos Egyesülete (FOE) már akkor nehezményezte, hogy a szubjektív pontszámok magas aránya miatt nem fog kiderülni, hogy pontosan mi alapján bírálják majd el a pályázatokat.

A győzteseket tavaly év végén kiválasztották, az érintett cégek listáját a mai napig nem tették közzé. A KIH az Origónak ezt azzal indokolta, hogy előbb a pályázaton induló összes céget értesítik a döntésről. Az új listát várhatóan hamarosan nyilvánosságra hozza a KIH, erre utal, hogy az érintett cégeket a kormány a napokban arról tájékoztatta, hogy február 15-ei hatállyal felkerülnek az új felszámolókat tartalmazó listára. A birtokunkba került levelet egy olyan cégnek írták, amely eddig is felszámolással foglalkozott, a tájékoztató így kitért arra is, hogy a társaságot szombati hatállyal törlik a régi felszámolói listáról.

Nagyon hasonlít a trafikpályázatokra

A pályázaton vesztes cégek egyre elégedetlenebbek. A Napi.hu például január 20-án arról írt, hogy 15-20 hoppon maradt vállalkozás bírósághoz fordul. Az egyik vesztes, bírósági kerestet benyújtó cég képviselője az Origónak arról beszélt, hogy a szubjektív szempontok magas aránya miatt nem lehet tudni, hogy ki miért kapott magas vagy alacsony pontszámot. „Ha kék a szemem, akkor jó vagyok, ha zöld, akkor nem?” – fogalmazott a cég vezetője, amely a folyamatban lévő peres eljárás miatt a neve elhallgatását kérte.

Több vesztes cég képviselője beszélt arról is, hogy az eljárás nagyon hasonlít a trafikpályázatokra. Korábban azoknak a pályázatoknak elbírálását is azért támadták az ellenzéki pártok, mert túlzottan magas volt a szubjektív pontok aránya. Egy győztes felszámoló cég vezetője arról beszélt az Origónak, hogy a pályázatukat visszakapták a KIH-től. A trafikpályázatoknál viszont a vesztes és az érvénytelen pályázatokat küldték vissza az érintetteknek. Ez azért okozott problémát, mert több lap is perre ment, hogy a pályázati anyagokat megismerhesse. Így viszont a dokumentumok egy része már nem volt az államnál, így nem is volt mit kiadni.

A héten többször kerestük a KIH-et, többek között arra voltunk kíváncsiak, február 15-én nyilvánosságra hozzák-e a listát, illetve valóban visszaküldik-e a pályázóknak a pályázati anyagokat. Írásban feltett kérdéseinkre egyelőre nem kaptunk választ.

Miért nagy üzlet a felszámolás?

Felszámolással jelenleg az a 106 cég foglalkozhat, amelyek rajta vannak a kormány egyik háttérintézményének, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalnak (KIH) a felszámolói névjegyzékén. Az 1992-ben összeállított névjegyzék azonban zárt volt, magyarán felszámolással foglalkozó céget csak vásárolni lehetett, alapítani nem. A bíróságok ebből az állandó körből sorsolták ki egy elektronikus program segítségével, hogy az egyes ügyekben melyik cég végezheti el a felszámolást. Az esetek többségében a felszámolók vagyon nélkül maradt cégekkel foglalkoznak, néha azonban busás bevételre tesznek szert.

Mivel többmilliárdos piacról van szó (a felszámolással foglalkozó cégek évente mintegy 4,5 milliárdnyi bevételre tesznek szert), így nem mindegy, hogy ki van rajta a listán. Az uniós előírások szerint a névjegyzéket hétévente meg kell újítani, ezért döntött úgy az Orbán-kormány, hogy újrapályáztatja a helyeket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!