Varga Mihály megduplázná a támogatást
![Varga Mihály Nemzetgazdasági miniszter, Parlament, a kormány még nem döntött a devizahitelesek mentéséről](https://cdn.origo.hu/2023/12/fiKdfD82YncBBgeXRFD1Y1m--v1z4-H8_aglFGwn8qQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkzNzAwNGU2ZWE0NTQwZTRhZGU4ZjM1NDc5NDA3NDU3.webp)
A Magyar Nemzet szombati interjújában a miniszter elmondta, az idén akár 230 milliárd forint is maradhat azoknál a családoknál, ahol a kiskorú gyermeket nevelő szülők legális keretek közt dolgoznak. Az első hét hónap alatt ugyanis a kedvezmény nyomán összesen 114 milliárd forinthoz jutottak a szülők, ami 23,4 milliárddal magasabb a múlt évinél.
Az emelkedés egyik oka, hogy az adófizetők a tavalyinál nagyobb jövedelem után érvényesítettek kedvezményt. A növekedés érdemi része ugyanakkor abból adódik, hogy az idén már nemcsak a fizetendő személyi jövedelemadóból, hanem az egészségügyi és a nyugdíjjárulékból is levonhatják az érintettek a kedvezmény összegét.
Az új lehetőséggel eddig nagyjából kétszázezren éltek. A pluszösszegek főként az alacsony keresetből élő többgyermekes családok lehetőségeit bővítik, s azokat hozzák kedvezőbb helyzetbe, akik egyedül nevelik a gyermekeiket. A miniszter szerint négy év alatt körülbelül 770 milliárd forintról mondhat le az állami költségvetés a családok javára.
Varga Mihály kitért arra is, hogy a térség államai közül - adókedvezmény formájában - Magyarország támogatja a legnagyobb mértékben a családokat.