Súlyos és kóros az elmeállapota az igazságügyi orvosszakértő szerint annak a 61 éves férfinak, aki még tavaly szeptemberben egy baltával többször is fejbe verte a saját unokáját Keszthelyen. A vizsgálatból kiderült, hogy a férfi nem tudta, hogy mit tesz. Korábban egyébként már kezelte pszichiáter, és az állapota tovább romlott, azonban nem volt agresszív, így a kezelések abbamaradtak.
A nagypapát emberölési kísérlettel gyanúsították, eddig előzetes letartóztatásban volt. A Zalaegerszegi Törvényszék most elrendelte a kényszergyógykezelését.
A férfi a volt feleségével és 14 éves unokájával élt egy keszthelyi házban. A gyermek 2014. szeptember 23-án délután a szobájában számítógépezett, amikor a nagyapja bement hozzá egy baltával és késsel a kezében. Rátámadt a gyerekre, a baltával többször fejbe verte, és amikor a fiú menekülni próbált, a késsel próbálta megszúrni.
Az unoka a fürdőszobába zárkózott, és egy törülközőt csavart a fejére. Végül a szomszédok segítettek neki, ők szóltak a mentőknek is.