Budapest főpolgármestere ezt azután közölte újságírókkal, hogy az államfővel hétfő délelőtt megbeszélését folytatott hivatalában.
Tarlós István kijelentette: a kezdeményezésben a köztársasági elnököt "természetesen erőteljesen" támogatja, hiszen - mint mondta - a környezeti ártalmak kérdése, a minket követő generáció egyik, ha nem a legfontosabb problémájává kezd előlépni.
Ha a párizsi klímakonferencia nem tud hatékony lépéseket tenni, akkor nem tudni, hogy mi történik a jövőben - jegyezte meg Tarlós István. Tarlós István azt mondta, valóban a 24. órában van az emberiség, a természetet nem használja, hanem kihasználja. Szerinte az államfő kezdeményezéséhez a Fővárosi Közgyűlés egésze csatlakozik majd.
Tarlós István a környezetszennyezés kapcsán beszélt arról, hogy akár háborúkat, akár modern kori népvándorlást is elindíthatnak a levegő-, a víz- és a talajszennyezéssel kapcsolatos problémák.
A Föld vízkészletének csupán két százaléka édesvíz, az erdőket irtják, a szén-dioxid-kibocsátás még mindig magas - mondta a főpolgármester, aki a globális felmelegedés kapcsán arra is felhívta a figyelmet, hogy hihetetlen veszélyeket rejt az magában, hogy néhány fok hőmérsékletemelkedéssel metán szabadulhat fel Szibéria fagyott talajából.
A főpolgármester emlékeztetett arra, hogy Al Gore volt amerikai alelnök világméretű klímavédelmi akciót indított, és ehhez csatlakozott Áder János. Új honlapot indítottak, www.elobolygonk.hu címen, ahol lehet csatlakozni a kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy egymilliárd támogatót szerezzen a párizsi klímacsúcs előtt.
Áder János a napokban az OzoneNetwork tévé Egyenlítő című műsorában beszélt arról, hogy itthon a klímaváltozás számlájára írható árvízvédelemben komoly előrelépések történtek. A köztársasági elnök a tiszai folyószabályozásról és a Klímavédelem Most programról is kifejtette nézeteit.