A választmány úgy látta, hogy meghatározó szombathelyi pártvezetők, akik korábban a város irányításában is szerepet játszottak,
kicsapongó életmódjukkal és megbotránkoztató viselkedésükkel rossz fényt vetettek a szombathelyi, sőt az országos Fideszre is
- írja az ügyről a nyugat.hu.
A határozat nem nevezi meg a fő „ügyet”, de valószínűleg a kokainbotrányról van szó. Ennek a botránynak lett a következménye, hogy távozott a közéletből Marton Zsolt és Lazáry Viktor - a két korábbi alpolgármester -, valamint Szakály Gábor tanácsnok. A közgyűlés Fidesz-frakciójában csak három régi képviselő maradt, a többi képviselő új emberként került be.
Az Index úgy tudja a döntés már április 29-én megvolt, és Hende Csaba honvédelmi miniszter, a Fidesz szombathelyi választókerületi elnöke tett rá javaslatot a választmánynak.