Dollárgyárosokat buktattak le pénteken a Nemzeti Nyomozó Iroda egységei: az 54 éves edelényi M. István, valamint az 59 éves nyékládházi Sz. István az év elejétől közel kétezer darab, húszas címletű bankjegyet készítettek, az edelényi férfi miskolci nyomdájában.
A hamis dollárok névleges értéke megközelítette a 130 millió forintot,
ám végül egy darab sem került forgaloma.
A két hamisító beismerő vallomást tett: mint elmondták, Ukrajnában akarták értékesíteni a pénzt, de a dollár mellett
nagy mennyiségű ukrán valutát is gyártottak volna.
A rendőrök több mint ezer darab, B/3-as méretű papírívet is lefoglaltak üzemükben, amire 200-as címletű hrivnyát nyomtattak. Az NNI eljárást indított a hamisítók ellen, és indítványozta előzetes letartóztatásukat.
A Napi Gazdaság úgy értesült, hogy az Sz. Istvánként említett gyanúsított valójában Szász István, a a Jobbik nyékládházi alapszervezetének tagja. A párt helyi szervezetének
honlapja jelenleg karbantartás miatt elérhetetlen.
Hívtuk Pál Gábor Jobbik-szóvivőt is az üggyel kapcsolatban, de nem vette fel telefonját. Sikerült elérnünk viszont helyettesét.
Dobos Zoltán az Origónak megerősítette, valóban Szász István, a nyékládházi Jobbik-tagszervezet volt elnökéről van szó,
a gyanúsított viszont már 2014 végén kilépett a pártból.
A megyei Jobbik-elnökség már korábbn etikai vizsgálatot indított a férfi ellen, "vállalhatatlan megnyilvánulásai és életformája miatt", ő viszont nem várta meg a vizsgálat végét - jegyezte meg Dobos.