20 év szabadságvesztés is járhat embercsempészés szervezőjének

Vágólapra másolva!
Tíztől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető lenne az embercsempészés szervezője vagy irányítója a parlament törvényalkotási bizottságának módosító javaslata szerint. A szervezői, irányítói felelősség fokozásával indokolták, hogy új minősített esetekkel egészülne ki a büntető törvénykönyv. 
Vágólapra másolva!

Elfogadták a módosító javaslatot

Tíztől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető lenne az embercsempészés szervezője vagy irányítója a parlament törvényalkotási bizottságának módosító javaslata szerint. Répássy Róbert, az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára a testület csütörtöki ülésén a szervezői, irányítói felelősség fokozásával indokolta, hogy új minősített esetekkel egészülne ki a büntető törvénykönyv. Lehetővé válna az is, hogy az embercsempészés előkészítőit három évig terjedő szabadságvesztésre ítéljék.

A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet elrendelésének feltételeit is pontosítanák, és azt is, mikor kell azt megszüntetni.

Precízen, a jogbiztonságnak megfelelően kívánják szabályozni a kérdést. A testület 26 igen szavazattal, 2 nem ellenében fogadta el a bizottsági összegző módosító javaslatot.

Alkotmányellenes?

A vitában az MSZP-s Bárándy Gergely a tömeges bevándorlás kezelésével összefüggő törvénymódosításokat úgy jellemezte: az úgy alkotmányellenes, ahogy van. Bírálta, hogy feles törvényben kivételes eljárásokat tennének lehetővé, miközben szerinte csak más szóval illetik a veszélyhelyzetet.

Válaszul a fideszes Balla György a "rosszindulat magasiskolájának" minősítette, amit az MSZP művel. Szóvá tette MSZP-s és a párttal közös listán a parlamentbe jutó DK- és Együtt-nyilatkozatokat, amelyekből arra következtetett, hogy a baloldal a bevándorlók pártján áll, a legkisebb szándék sincs bennük, ami a megoldásra irányulna.

A jobbikos Szilágyi György arról beszélt, hogy pártja négy-öt hónapja sürgeti a megoldást, ennyi idő alatt átgondolt törvényeket lehetett volna alkotni. Kifogásolta, hogy a jogszabály lehetővé tenné önkormányzati vagyontárgyak lefoglalását. Párttársa, Apáti István pedig azt hangoztatta: a határvédelemhez "megszámlálhatatlan honvéd" és kényszerítő eszközök szükségesek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!