Magyarországon is parancsnoki központot akar a NATO
![Az államfő honvédelmi miniszterré nevezte ki Simicskó Istvánt](https://cdn.origo.hu/2023/12/OP03d-3L3THApRNZMFnzruymcs0-_9qumBkbSVLdOK8/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgzOTQ4ZTEwODZhNDRmNGRhZjA4NWI2ZTRmZDY3OTBk.webp)
A tervekről a tagállamok védelmi minisztereinek október 8-ikai brüsszeli tanácskozásán kívánnak dönteni.
Az Oroszországgal kiéleződött viszony miatt a NATO hónapok óta erősíti védelmi infrastruktúráját a szövetség keleti területein.
Már döntés született parancsnoki központ létesítéséről mindhárom balti államban, valamint Lengyelországban, Romániában és Bulgáriában. E központoknak jövő év júliusára alkalmazhatóvá kell válniuk.
Az új parancsnoki központok tervezési és koordinációs szerepet töltenek majd be katonai gyakorlatok során, illetve az újonnan felálló gyorsbeavatkozású erő esetleges bevetésekor.
NATO-források szerint a nyugati katonai szövetség a Krím félsziget jogellenes orosz bekebelezése és a kelet-ukrajnai szeparatisták támogatása nyomán egyértelmű jelzéssel kívánja figyelmeztetni a terjeszkedő törekvéseket tápláló moszkvai vezetést arra, hogy az észak-atlanti szervezet megvédelmezi valamennyi tagállamát.