Perre mennek Hóman akadémiai tagságáért

Székesfehérvár, 2015. december 15.
Molinó a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Könyvtár épülete előtt, a Bartók Béla téren, ahol Kováts Gábor, a Hóman Bálint Alapítvány kuratóriumának elnöke bejelentette a Hóman-szobor felállításának szándékát 2015. decemb
Hóman Bálint arcképével ellátott molinó a tervezett szoborállítás helyszínén
Vágólapra másolva!
Varga István szerint törvénytelenül zárták ki Hóman Bálintot az akadémia tagok közül, ezért beperli az MTA-t. Az ügyvéd Bárdossy László felmentését is kérni fogja a bíróságtól.
Vágólapra másolva!

Pert indít Hóman Bálint akadémiai tagságának posztumusz visszaállításáért a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ellen január 4-én Varga István ügyvéd.

Hóman Bálint arcképével ellátott molinó a tervezett szoborállítás helyszínén Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A volt MDF-es, majd fideszes parlamenti képviselő ezt kedden Székesfehérváron, a néhai politikus születésének 130. évfordulóján rendezett megemlékezésen, "lélekszobor-avatáson" jelentette be.

Bárdossy László lesz a következő

Az eseményen, 70-80 ember előtt Varga István emlékeztetett arra, hogy perújítási kérelmét követően,

Varga István szerint Hóman Bálintot, mint tudóst az MTA alapszabályának törvénytelen módosítása után zárták ki az akadémiai tagok sorából.

Az ügyvéd azt mondta, hogy

Bárdossy László egykori magyar miniszterelnök lesz a következő, akinek a felmentését fogja kérni a magyar bíróságtól,

miután a népbíróság szerinte jogszerűtlenül halálra ítélte.

Sokan tiltakoztak a Hóman-szobor ellen

A Hóman Bálint Kulturális Alapítvány az ünnepséget a Bartók Béla téren rendezte, azon a helyen, ahol az Igazságügyi Minisztérium tizenötmillió és a helyi önkormányzat kétmillió forintos támogatásából állított volna szobrot névadójának.

A székesfehérvári zsidó hitközség és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének közös, Fénnyel a sötétség ellen! címmel megrendezett hanukai ünnepsége december 13-án Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A székesfehérvári baloldal és magyarországi civil szervezetek többszöri tiltakozását követően december 4-én Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke

a szobor felavatásának leállítására

szólította fel Magyarországot.

December 7-én levélben tiltakoztak a szobor felállítása ellen Orbán Viktor miniszterelnöknél az amerikai képviselőház antiszemitizmus elleni harcért felelős kétpárti munkacsoportjának vezetői, majd december 9-én az Amerikai Magyar Koalíció és a Lantos Alapítvány elnöke is.

Orbán sem támogatta

December 11-én Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester "az ország és a város érdekeit szem előtt tartva" arra kérte a Hóman Bálint Alapítványt, hogy

gondolja át a szobor felállítását

és kérte, hogy a közpénzt, amit a magyar államtól és az önkormányzattól kaptak, fizessék vissza.

December 13-án több százan gyűltek össze a székesfehérvári Bartók Béla téren rendezett rendhagyó hanuka-ünnepségen, hogy tiltakozzanak a térre tervezett Hóman Bálint-szobor felállítása ellen.

December 15-én a Parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette: nem támogatható az alkotmány szerint Magyarország szuverenitásának elvesztésekor hatalmon lévő politikai vezetőnek történő szoborállítás. Orbán azt is hozzátette, hogy

Lélekből készült szobor

A székesfehérvári közgyűlés december 18-i ülésén bejelentették: az alapítvány elállt tervétől, hogy szobrot emel névadójának, erről pedig levélben tájékoztatták a polgármestert és a képviselőket is.

A testület tudomásul vette a döntést, majd

hatályon kívül helyezte júniusi határozatát, ami a kétmillió forintos önkormányzati forrásnak és a szoborállítás támogatásának visszavonását jelentette.


Kováts Gábor, az alapítvány kuratóriumának elnöke akkor úgy nyilatkozott, hogy Hóman Bálint tisztelői az idén is megemlékeznek a politikusról, és születésének 130. évfordulóján, december 29-én fejet hajtanak "nem bronzból, hanem lélekből készített" szobra előtt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!