Lázár János: Az illegális bevándorló nem ellenség

Szent István; Lázár János
Hódmezővásárhely, 2015. augusztus 20. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszédet mond a Szent István király tiszteletére rendezett ünnepségen Hódmezővásárhelyen, a Szent István téren 2015. augusztus 20-án. MTI Fotó: Rosta Tibor
Vágólapra másolva!
Az illegális bevándorló nem ellenség, hanem teher - mondta Lázár János Hódmezővásárhelyen. A Miniszterelnökséget vezető miniszter ünnepi beszédében úgy fogalmazott, hogy a népvándorlást mindenképpen meg kell állítani. 
Vágólapra másolva!

Az illegális bevándorló, aki délről és keletről az ország felé és azon keresztül Európa felé tart, nem ellenség, de teher – fogalmazott Lázár János Hódmezővásárhelyen. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a városi ünnepségen azt mondta: kérdés, hogy elbírja-e az ország és Európa ezt a terhet.

Ez nem a magyarok érdeke

Lázár János szerint két válasz van: a szép és az igaz. Azok, akiket nem nyomaszt az ország vezetésének terhe, azt mondják, jöjjenek, „majd a kormány és az ország gondoskodjon róluk, közben csökkentse az adókat, emelje a béreket, építsen utat, iskolát, kórházat”. Ők azonban

nem a magyarok érdekeit tartják szem előtt.

A miniszter úgy folytatta, a másik válasz szerint sem itt, sem Európában nincs erő cipelni ezt a váratlan többlet terhet. „Ha nem teszünk valamit, olyan mentőhajó leszünk, ami elsüllyed a rákapaszkodók terhe alatt és akkor mindenki vízbe fúl, az is, aki segítséget kért és az is, aki segíteni akart” - értékelt.

Lázár János Hódmezővásárhelyen mondott beszédet Forrás: MTI/Rosta Tibor

Kockázatot jelentenek

A politikus szerint

a déli határok felé tartó több mint 60 milliónyi ember, bár nem lehet egy kalap alá venni őket, kockázatot jelent Magyarországra és Európa minden polgárára.

Vélemény szerint van, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hiszen a papírok, azonosítási lehetőségek nélkül mozgó tömegben előre jelezhető, hogy politikai és vallási szélsőségesek is jönnek. Van, aki közbiztonsági kockázatot jelent, mert már nem tudja, vagy nem akarja tisztelni a magántulajdont és van, aki létbiztonsági kockázatot, hiszen a nyelvet sem beszélő, szakmával nem rendelkező szegények számát növeli.

A népvándorlás azonban csak tünet

- hangoztatta Lázár János, aki a valódi problémának azt nevezte, hogy a távoli országokban megbomlott a rend, és anarchiába süllyedtek a társadalmak.

Nem a tünetet kell kezelni

Európa és Magyarország azonban egyaránt bele fog rokkanni, ha a tüneteket próbálja kezelni és érintetlenül maradnak a bajok valódi okai - foglalt állást Lázár János.

Hozzátette: a tüneti kezelés emellett ártalmas is, hiszen azt a hamis üzenetet közvetítheti a távoli országokba, hogy ott nem kell dolgozni, ott nem kell, hogy rend legyen, elég, ha az emberek átköltöznek egy másik világba. „Nem önzésből, hanem a mindenki iránt érzett felelősségből kell megmondani az igazságot, azt, hogy

– hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Menekültek a Nyugati pályaudvaron: Lázár szerint kockázatot jelentenek Fotó: Polyak Attila - Origo

Meg kell őket állítani

Leszögezte:

a népvándorlást meg kell állítani.

Ha ott, ahonnan elindulnak nem lehet, akkor ott kell, ahol elérik Európa határát, a görög partoknál, az olasz partoknál vagy a magyar határon - jelentette ki a tárcavezető, aki szerint ezzel párhuzamosan szükség van azokra az intézkedésekre is, amelyek a már itt levő menekültek számára biztosítják az emberi élethez szükséges minimumot.

Szent István szövetségépítő volt

Lázár János Szent Istvánról is beszélt, aki szerinte nemcsak államalapító, hanem szövetségépítő is volt, hiszen azzal, hogy megalapítója lett az önálló Magyarországnak, egyúttal építője lett a keresztény Európának is.

Augusztus 20-ika erről a kettős kötelezettségről szól, különösen akkor, amikor Magyarország geopolitikai helyzete, vagyis a fekvéséből, elhelyezkedéséből következő szerepe ezer éve nem változott – tette hozzá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!