Ötmillió forintot is kereshetnek az állami cégvezetők
![Pénz Fizetés salary](https://cdn.origo.hu/2023/12/5CQJxcLT98Kqk6ks8HH91W0InTE2xL2avNZ-5opLzGo/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxMjEwZDE3NzM0NTQyMmViYmNiOGE4MGZiMDY2NjVl.webp)
A kormány ezt a döntést azután hozta, hogy meghallgatta az Állami Számvevőszék elnökének az állami tulajdonú gazdasági társaságok vezetésével kapcsolatos javaslatait, és megállapította, hogy „a vezetői juttatásokat és követelményeket közelíteni szükséges a piaci vezetői bérekhez és követelményekhez, továbbá a jelenlegi prémiumok jelentős részét be kell építeni az alapbérbe.”
A kormány utasította az érintett minisztereket, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a gazdasági társaságok vezető állású munkavállalói alapbérének felső korlátjára vonatkozó, a gazdasági társaságok belső szabályzataiban meghatározott eddigi rendelkezéseket töröljék.
2010-ben kétmillió forintban határozták meg az állami vezetők maximális fizetését, de ebből az elmúlt időszakban többször is vita alakult ki. Idén derült ki, hogy több mint négymillió forintot keres havonta a Magyar Nemzeti Bank egyik ügyvezető igazgatójaként Polt Péter legfőbb ügyész felesége.
A jegybank igazgatóinak jövedelme megfelel a hazai bankszektorban adott átlagos vezetői javadalmazásnak – írta közleményében a Magyar Nemzeti Bank. Közölték azt is, hogy az MNB elnöke, vagyis Matolcsy György és alelnökei a legkevesebbet kereső jegybanki vezetők között vannak Európában. A jegybank egyébként ezzel arra reagált, hogy Polt Péter legfőbb ügyész felesége havi ötmillió forintot visz haza.