Ismét átkutatták a rendőrök Galambos Lajos ingatlanjait - írta a Blikk. A lap úgy tudja, a hatóságok több személyi számítógépet, laptopot, valamint rengeteg iratot, dokumentumot is magukkal vittek, illetve a szomszédokat is kihallgatták.
Ahogy korábban megírtuk, Lagzi Lajcsi szeptember 24-én került előzetes letartóztatásba. A gyanú szerint a zenész és két társa öt év alatt 3,5-30 millió forintnyi kárt okozott a közműszolgáltatóknak azzal, hogy nem fizetett a használt közüzemi szolgáltatásért.
Az ügyészség szerint háromból két gyanúsított több százezerrel vesztegette meg az ellenőröket.