Szanyi puccsal vádolja MSZP-s képviselőtársát

Ujhelyi István; Szanyi Tibor beszél Közéleti személyiség foglalkozása nyilatkozik politikus SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY Strasbourg, 2014. július 15.
Ujhelyi István (j) és Szanyi Tibor MSZP-s európai parlamenti (EP) képviselők nyilatkoznak az EP tisztújít
Strasbourg, 2014. július 15. Ujhelyi István (j) és Szanyi Tibor MSZP-s európai parlamenti (EP) képviselők nyilatkoznak az EP tisztújító ülése után Strasbourgban 2014. július 15-én. MTI Fotó: Beliczay László
Vágólapra másolva!
Elhatárolódott Szanyi Tibortól az Európai Parlament másik MSZP-s képviselője, Ujhelyi Istvánt, akit Szanyi egy kalap alá vett a „gyurcsányistákkal", mondván: közösen puccsolták meg őt Brüsszelben, ráadásul szerinte újabb akcióra készülnek, amiben a Fidesz kezét sejti.
Vágólapra másolva!

Eddig sem volt felhőtlen az MSZP listájáról megválasztott két magyar Európai Parlamenti képviselő viszonya, de most érhette el a mélypontját: Szanyi Tibor gyurcsányista puccsistának nevezte Ujhelyi Istvánt, aki viszont elhatárolódott tőle, mondván: volt, amikor felnézett rá, de mostanra kicsúszott Szanyi lába alól a talaj.

Ujhelyi elhatárolódott Szanyitól

„Sajnálom, hogy Tibor alól kicsúszott a talaj. Volt idő, amikor felnéztem rá" - reagált szűkszavúan Szanyi Tibornak a Hir24.hu-n megjelent interjúját az Európai Parlamentben vele egy frakcióban ülő, és oda ugyanúgy az MSZP listájáról bejutó Ujhelyi István.

„Miután a sokadik megkeresést kapom Szanyi Tibor mai, minősíthetetlen interjúja kapcsán, itt teszem világossá (és ezzel a pártom érdekében a kérdés nyilvános részet le is zárom): elhivatott szociáldemokrata vagyok, az MSZP egyik vezetője." - folytatta kommentárját Ujhelyi a Facebookon.

Szanyi gyurcsányista puccsot sejt

Ujhelyi reakcióját alighanem a Szanyi-interjú azon része váltotta ki, mikor frakciótársa a Gój Motorosok vendéglátásából kerekedett botrány kapcsán a brüsszeli delegációvezetői posztról történt kényszerű távozására emlékezve gyurcsányista puccsról beszélt és ebbe Ujhelyit is beleértette.

Szanyi Tibor és Ujhelyi István - a botrány óta utóbbi a delegációvezető Forrás: MTI/Beliczay László

Arra a kérdésre, hogy feldolgozta-e magában a delegációvezetői posztról való leváltását, azt mondta, „simán", majd kifejtette: ez nem volt más, mint „Szimpla puccs. Három gyurcsányista összeállt egy baloldali ellen." Az újságíró felvetésére, miszerint két gyurcsányistára és egy szocialistára, Újhelyire gondolt-e, Szanyi megismételte: „Három gyurcsányista, mondom." (A baloldali EP-frakcióban két DK-s – Niedermüller Péter és Molnár Csaba mellett Szanyi és Ujhelyi képviseli Magyarországot.)

Szanyi azzal folytatta, hogy szerinte a puccsisták csak ürügyet kerestek, ezért nem lepte meg a leváltása. „Már a nyári megválasztásomkor sokaknak megmondtam, hogy ezek legkésőbb az ősszel nekem jönnek. Most is készülnek valamire, bár emögött inkább a Fideszt látom" - tette még hozzá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!