Lengyelország nem működik együtt Gyurcsány cégével

Gyurcsány Ferenc
Gyurcsany Ferenc
Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottságnak magyarázatot kell adnia az Altus Zrt. megbízásáról, és meg kell állapítania az összeférhetetlenséget – az Origo értesülései szerint többek között ezt válaszolta a lengyel kabinet a magyar kormány jelzésére. Varsó azt is közölte, nem fognak együttműködni Gyurcsány Ferenc cégével. Lázár János tavaly decemberben a Kormányinfón jelentette be, hogy egyeztetést kezdeményeznek a lengyel kormánnyal az Altus Zrt. megbízásáról.
Vágólapra másolva!

Úgy tűnik, szövetségest talált a magyar kormány az Altus elleni fellépésre. Az új lengyel kormány a jövőben nem fog együttműködni Gyurcsány Ferenc cégével, amelyet az EU bízott meg adatelemzéssel Lengyelország területén is – tudta meg az Origo.

Varsó az EU tudomására hozta, hogy szerinte az uniós források felhasználása nem segítheti olyan pártpolitikai célok végrehajtását, amelyek egyes politikai mozgalmak érdekét szolgálva beavatkozást jelentenek a tagállamok belügyeibe. Az érvelés egybevág az Altus-megbízást kifogásoló Orbán-kormányéval.

A Beata Szydlo vezette lengyel kormány is magyarázatot vár arra, miért Gyurcsányék kaptak megbízást Forrás: NurPhoto/Krystian Dobuszynski/NurPhoto/Krystian Dobuszynski

A lengyel kormány ezért támogatja a magyar kabinetet, és felszólítja az Európai Bizottságot, hogy nyújtson magyarázatot az Altus Zrt. kiválasztására -

tájékoztatták a lengyelek a magyar kormányt.

A javasolt lépéseknek az összeférhetetlenség megállapítását kell szolgálniuk a Gyurcsány Ferenc kizárólagos tulajdonában álló cég megbízása ügyében - ez a lengyel kormány álláspontja.

Decemberben kezdtek egyeztetni

Lázár János tavaly decemberben, a Kormányinfón jelentette be, hogy egyeztetést kezdeményeznek a lengyel kormánnyal az Altus Zrt. megbízása ügyében. Szerinte az Európai Bizottság tisztviselői az Európai Parlament bizottsága előtt is adósak maradtak azzal a válasszal, hogy milyen feltételekkel és milyen körülmények között választották ki az Altus Zrt.-t, amelyet újabb, lengyelországi megbízással is támogatnak.

Gyurcsány Ferenc cége komoly megbízásokat nyert el az Európai Bizottságtól Forrás: MTI/Marjai János

A magyar kormány meggyőződése, hogy

politikai szempontok alapján választották ki Gyurcsány pártját,

amivel az Európai Bizottság tiltott pártfinanszírozást követ el – mondta akkor a Miniszterelnökség vezetője.

2014-ben nyert először

Gyurcsány Ferenc cége, az Altus tíz másik céggel egy csoportban nyert el uniós közbeszerzést 2014-ben mintegy másfél milliárd forint értékben. Ennek értelmében a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési periódus kohéziós politikájáról gyűjtenek adatokat, és készítenek tanulmányokat. A közbeszerzési pályázaton három konzorciumot választott ki az Európai Bizottság, ezek egyikét vezeti az Altus.

A Fidesz azt mondja, azért támadta az ügyletet, mert mivel a DK elnöke a cégből származó bevételét akár pártja támogatására is fordíthatja, az uniós bizottságnak a megbízással kapcsolatos döntése felveti a közvetett pártfinanszírozás lehetőségét.

Dobrev Klára többször elmondta, hogy nem csak Magyarországon dolgoznak Forrás: Origo

Gyurcsány felesége, a céget vezető Dobrev Klára többször hangsúlyozta, hogy a cég tanácsadói megbízása az EU összes tagországára kiterjed, tárgya pedig a 2014–2020 közötti, új programidőszak tervezési dokumentumainak elemzése. A vezérigazgató elmondta, hogy a cég működésében Gyurcsány Ferenc személyesen nem vesz részt.

Zárt ajtók mögött

Az Európai Parlament (EP) költségvetési ellenőrző bizottságában október közepén zárt ajtók mögött hallgatták meg Walter Deffaa-t, az Európai Bizottság (EB) regionális politikai főigazgatóját. Deutsch Tamás, aki helyettes koordinátorként az Európai Néppárt képviseletében vett részt a meghallgatáson, azt mondta: eltér az Európai Bizottság és az Európai Parlament (EP) jogértelmezése.

Az EP a jelenleginél is

szigorúbb összeférhetetlenségi szabályokat szeretne,

míg a főigazgató arra az álláspontra helyezkedett, hogy ebben az ügyben nem merül fel a politikai összeférhetetlenség kérdése.

Csepreghy Nándor beadványt is írt Fotó: Szabó Gábor - Origo

Beadvány

2016 januárjában az RTL Klub Magyarul Balóval című műsorában Csepreghy Nándor elmondta, december 22-én személyesen írta alá azt a beadványt, amelyben a kormány hivatalos vizsgálatot kért az Altus Zrt. ellen. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a dokumentumot egyenesen Giovanni Kesslernek, az Európai Csalásügyi Hivatal főigazgatójának címezte.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!