Arra a kérdésünkre, hogy miért van szokatlanul hideg esténként és hajnalban, azt mondta, hogy "Nemcsak esténként van hideg, ugyanis ilyenkor - március végén - már 14-15 fok körüli a sokéves átlag szerint a csúcshőmérséklet. Ehhez képest pl. pénteken is csupán 10-11 fokot mutattak a hőmérők. Tehát hűvösebb van az átlagnál, ezért tapasztalunk esténként is hűvös időjárást".
Hideg lesz a magyar-horvát meccsen
Érdemes melegen öltözni! - válaszolja Krausz Miklós arra a kérdésünkre, mire számítsunk a magyar-horvát meccs alatt. "Éppen a mérkőzés kezdetekor csökkenhet jelentősen a felhőzet északnyugat felől, így csapadékra este már kicsi az esély.
Hideg lesz, a hőmérséklet mindössze 8-10 fok körül alakulhat.
Ráadásul az északnyugati szél is többfelé megélénkül, ezért még hidegebbet érzünk majd."
Húsvétkor eshet
Az előrejelzések alapján Húsvét vasárnap keleten eleinte még lehet eső, majd mindenhol csökken a felhőzet és legalább rövid időre előbukkan a nap. Erősödik a nappali felmelegedés: délután már 11 és 16 fok közötti értékeket mérhetünk. Húsvét hétfőn keleten lehet több napsütés, a dunántúli tájakon már felhős idő valószínű - itt néhol kisebb eső is kialakul délután.
Fejfájás, migrén
A frontra érzékenyek számítsanak rá, hogy szombaton hidegfronti hatás lesz, húsvétkor pedig ismét melegfronti jellegű változás valószínű. Ezért a frontra érzékenyeknek kellemetlen időszak következhet: többeknél lehet fejfájás, erősödhetnek a migrénes panaszok is.
Mikor jön a jó idő?
Hogy lesz-e egy héten belül meleg, arra azt mondta "a jövő héten fokozatos melegedés kezdődhet: a legfrissebb modellfutások szerint egy hét múlva,
április 1-jén már országszerte 20 fok körüli értékeket mutathatnak a hőmérők.
Az igazi tavasz tehát lassan, de biztosan érkezik." - összegezte előrejelzését dr. Krausz Miklós.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!