Talán ebből a pukkanásból is lesz valami új

Föld napja Tudomány fesztivál-Fazekas Sándor
Vágólapra másolva!
Tudja-e, hol van Józsefváros nyugati kapuja? Hogy 2016 minek az éve? Hogy a tehetségek gondozása mennyire fontos a kormánynak? Ezek derültek ki a Nemzeti Múzeum kertjében csütörtök délelőtt.
Vágólapra másolva!

Hungarikumokból raktak ki villásreggelit a Nemzeti Múzeum kertjében felállított fehér rendezvénysátorban. A reggelizők között ott áll Fazekas Sándor is. Egy sültkolbász, némi szalámi és egy vastag szelet fehérkenyér úszik a földművelésügyi miniszter tányérján hömpölygő mustártengerben.

Összevont rendezvény

A miniszter körül öltönyös öregurak, inges fiatal férfiak és magassarkú cipős hölgyek eszegetnek, kávézgatnak. A termőföldről, a régi idők derék embereiről és a kommunizmusról megy a beszélgetés.

Van egy biztonsági ember is.

Onnan lehet megismerni, hogy komoly tekintettel pásztázza a többieket, valamint hogy néha a szájához húzza az inggalérját, és halkan belemond valamit.

Főleg diákok jöttek Fotó: M.Schmidt János – Origo

Csütörtök délelőtt van, és most nyitják meg a Föld Napja és a Tudományfesztivál összevont rendezvényét a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében.

A fák alatt főleg diákcsoportok vonulnak, némelyik fegyelmezett kettes oszlopban, némelyik laza alakzatban a standok között.

Főiskolák, egyetemek, szakközépiskolák állítottak ki

standot, de kint van az Országos Meteorológiai Szolgálat, az Állami Erdészet és a Magyar Csillagászati Egyesület is.

Kellemes tavaszi idő van, de a hideg szél azért fel-feltámad, és megtáncoltatja a sátor melletti színpadon álló molinókat. A legtöbbjük a fesztivált hirdeti, de ott van köztük az Emberi Erőforrások Minisztériuma „zászlaja” is egy felirattal és egy magyar címerrel. A kerítésen túl békésen csordogál a forgalom a körúton.

Tízkor lesz a megnyitó a színpadon. Addig kell befejezni a reggelit. A színpaddal szemben a múzeum lépcsőjén már gyűlnek az emberek. Több diákcsoport is a megnyitót várja, a gyerekek azon vitatkoznak, mit is jelent az, hogy „emberi erőforrás”.

Takarékosan az adománnyal

Fazekas Sándor megvallja, hogy a kollegák segítsége kellett a beszédét megnyitó arisztotelészes hasonlathoz. Megtudjuk tőle, hogy 2016 a hüvelyes növények éve, hogy nem kell külföldre mennie annak, aki élményekkel akar gazdagodni, és hogy

takarékosan kell bánnunk azzal, amit a természet a jóisten adományából a rendelkezésünkre bocsát.

A beszédet egy durranás szakítja félbe. Mindenki ijedten néz körbe, de nem terrortámadás történt. Csak üvegrakétát lőttek ki az Eszterházy Főiskola standjánál, azaz egy műanyagpalackot folyékony nitrogénnel. Fűrész Tünde család- és népesedéspolitikai államtitkár elmondja, hogy a kormánynak fontos a tehetségek gondozása, és hogy „talán ebből az előbbi pukkanásból is valami új fog kisülni”.

Fazekas Sándor mindjárt elengedi Fotó: M.Schmidt János – Origo

Nemecsek gyilkosa

„A múzeum Józsefváros nyugati kapuja” - mondja Sánta Péterné. A kerület alpolgármestere kicsit reklámozza a kerületet, felhívja a figyelmet rá, hogy

"szinte az összes egyetem itt van",

felsorolja a látványosságokatt, majd az irodalom területére téved a füvészkert kapcsán: „Itt volt az a tó, amelybe Nemecsek Ernő beesett, és a halálát okozta.”

Élőben

A beszédek után Fazekas Sándor a saját kezével enged fel egy ballonra rögzített meteorológiai szondát az atmoszférába. A ballonfelengedést élőben adja a közszolgálati televízió. A szondába belekap a szél, de rendben emelkedik. A miniszter sokáig követi a tekintetével.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!