Jó körülmények között élő család, rendezett anyagiakkal, mégis tragédia történt. A gyöngyösi, halálra éheztetett kislány és az agárdi kisfiú néhány évvel ezelőtti halála
sokkolta a magyar társadalmat.
Sokan azt kérdezték: hogyan történhetett meg mindez két olyan családban, ahol a szülők jól szituált, iskolázott emberek voltak, és pénzük is volt?
Feltűnő, hogy az agárdi és a gyöngyösi család is a lehető legjobban elzárkózott a világtól. A 18 hónapos, agárdi Benjámin mindössze 4 kiló 49 dekás volt halálakor, szülei kilenc hónapon át hagyták éhezni, mivel a hagyományos orvoslást elutasították.
A gyöngyösi kislány történetében az apa szerepe a lényeges: a Blikk információi szerint ugyanis K. Gusztáv vasszigorral tartotta a családját. A férfi nem engedte, hogy idegenekkel tartson kapcsolatot a családja, beteges féltékenységével teljesen uralma alá vette családját.
Bár mindkét eset Magyarországon történt, és bőven kimeríti gyerekbántalmazás fogalmát, az országban még mindig sok helyen tartja magát a nézet, hogy
ilyen csak rossz körülmények között élő, szegény szülők gyerekeivel történhet.
A valóság ennek éppen az ellenkezőjét mutatja, legalábbis Táler Orsolya, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány ügyvezetője szerint.
A gyerekeknek szóló lelki segélyvonal húsz éve létezik Magyarországon, és kevés szakemberük ellenére is évente több ezer hívást fogad. Ezek között vannak olyan fiatalok, akik csak azt szeretnék, hogy meghallgassa őket valaki, de léteznek keményebb, azonnali beavatkozást igénylő esetek is.
Táler Orsolya egyik fő tapasztalata, hogy a gyerekek bántalmazásához rengeteg hárítás és elfojtás kapcsolódik – természetesen a felnőttek részéről.
Mindenki azt gondolja, hogy ez csak valahol máshol, valaki mással történhet meg
– mondta az Origónak a szakértő.
Azt Táler Orsolya teljes tévhitnek nevezte, hogy a magasabb státuszú családok gyerekei védettebbek lennének. Róluk legfeljebb azért hallani kevesebbet, mert
el tudják leplezni a bántalmazást,
míg az alacsonyabb státuszú családok eleve jobban szem előtt vannak. Ráadásul a jó körülmények között élő fiatalok sokkal nehezebben kapnak segítséget, mert róluk nem hiszik el a felnőttek, hogy valami baj van.
„Gyakori, hogy a szülők státusza miatt nem akar beavatkozni a környezet, de olyat is hallottam már, hogy rászóltak a gyerekre, ne panaszkodjon, inkább örüljön, hogy ilyen jó dolga van” – sorolta az eseteket a szakértő, aki szerint a legnagyobb probléma a társadalom tudatlansága, és ez a szakemberekre is vonatkozik.
„A pedagógiai és a pszichológiai alapképzésbe is bele kellene foglalni a gyerekbántalmazást mint tananyagot, hiszen létfontosságú, hogy a szakemberek felismerjék a jeleket” – tette hozzá.
Táler Orsolya szerint az is probléma, hogy sem a gyerekek, sem a szülők nincsenek tisztában a jogaikkal, sőt sok esetben még a felnőtteket is segíteni kell. Közülük nagyon sokan ugyanis még autoriter nevelést kaptak, és gyakori volt otthon a testi fenyítés.
Sem eszköz, sem példa nincs előttük arra, hogyan is lehetne máshogy csinálni”
– mondta.
Ezt a mentalitást a gyerekekben is fel lehet fedezni. A Kék Vonalhoz betelefonáló fiatalokat nagyon
nehéz arról meggyőzni, hogy nem ez az élet rendje, és van segítség.
Éppen ezért jellemző rájuk, hogy otthon kialakítanak egy stratégiát és technikát, hogyan lehetne elkerülni a bántalmazást. Sokan próbálnak minél később hazaérni, vagy eltűnni otthon, kerülik a fizikai kontaktust, takargatják az ütések nyomait, vagy igyekeznek úgy esni, hogy az ne fájjon – sorolta.
Táler Orsolya szerint éppen ezért valós az UNICEF kampánya, ami sokakat felháborított. A szakember mégis úgy látja, igenis hasznosak voltak a sokat támadott videók, mert rávilágítottak arra, hogy a bántalmazással foglalkozni kell.
„A jelenségről akkor is beszélni kell, ha az indulatokat kelt, és nem szabad azt hinni, hogy csak a szegény gyerekeket érheti bántalmazás” – tette hozzá Táler Orsolya.
A szakértő szerint mindemellett fontos lenne változtatni a magyar társadalom mentalitásán is. Míg ugyanis a bántalmazás jellemzői alapvetően nem különböznek az európai trendektől, Nyugat-Európához és Skandináviához képest
a magyarok sokkal inkább elfogadják a testi fenyítést.
„Ez egy erősen patriarchális felfogású társadalom, ráadásul nagyon jellemző az áldozathibáztatás. Márpedig a gyerekbántalmazás elleni küzdelemben az egyik legfontosabb, hogy a gyerekek elhiggyék: nem az ő hibájuk, ami történt, és még a legmélyebb pokolból is van kiút.”