Szlovák belügyminiszter: Indokoltan lőttek a migránsokat szállító autóra

Szlovákia Nagymegyer
Menekülteket üldöztek a vámosok Nagymegyernél, egy kocsira tüzet nyitottak
Vágólapra másolva!
Teljesen indokolt volt, amikor szlovák vámőrök nyitottak tüzet egy migránsokat szállító autóra - mondta Robert Kalinák szlovák belügyminiszter. A golyók egyike vesén talált egy fiatal szír nőt.
Vágólapra másolva!

Indokoltan használtak fegyvert azok a vámosok, akik hétfőn hajnalban lőttek rá többször is egy menekülteket szállító autóra a szlovák-magyar határ közelében mondta szerdán Robert Kalinák szlovák belügyminiszter a TASR hírügynökségnek.

Nem akart megállni

Mint az Origo beszámolt róla, a vámőrök Nagymegyer (Velky Meder) külterületén állítottak meg egy négytagú konvojt.

A magyar rendszámú autókban a sofőrök mellett szír migránsok utaztak – az autók egyike azonban kitört az ellenőrzés helyszínéről, és

majdnem elsodorta az előtte álló vámőröket.

Rálőttek az autóra

A vámosok ekkor a levegőbe lőttek, majd célzott lövéseket adtak le a menekülő járműre, amit a háromszáz méter után sikerült megállítani. Ekkor derült ki, hogy

az egyik lövedék gellert kapott a karosszérián, és vesén találta az egyik utast, egy 26 éves szír nőt,

akit aztán a dunaszerdahelyi kórházban kellett megműteni. A vámőrök átadták az autók utasait az illegális bevándorlás elleni egységeknek.

Menekülteket üldöztek a vámosok Nagymegyernél, egy kocsira tüzet nyitottak Forrás: Parameter.sk

Helyi rendőrségi forrásból úgy tudjuk, hogy bár a menekültek magyar rendszámú autókkal és Magyarország felől érkeztek, a sofőrök román állampolgárok voltak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!