Kétszer is felgyújtották a kifosztott asszony házát
![romos](https://cdn.origo.hu/2023/12/nIistVds5DK3DzArGp5ZZcEXCfUcSW19_oPEj0pdVgI/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhMTVjZmVhYzMyYzQ5N2U5OWNhM2M0ZmVkNjJhNWU3.webp)
Füst dől egy polgári lakatlan házból - vették észre június 8-án este szomszédok, akik azonnal értesítették a rendőrséget. Mint kiderült,
az ingatlant egy héten belül másodszor gyújtották fel,
ezúttal azonban porig is égették, mellette álló melléképülettel együtt. Az első gyújtogatást nyomait június 8-án reggel fedezte fel a ház tulajdonosa, egy 74 éves nő, aki azt is észrevette, hogy a ház ajtaját felfeszítették.
A polgári rendőröknek nem kellett sokáig kutatniuk a két gyanúsított után, akik
a helyszínelés és adatgyűjtés idején is az utcán bámészkodtak, megjelenésük pedig egyezett a korábbi személyleírásokkal.
A 18 és 40 éves helyi férfiakat elfogták, és a Hajdúnánási Rendőrkapitányságra vitték, ahol beismerő vallomást tettek - mint elmondták, korábban több értéktárgyat is elloptak a házból, a tűzzel pedig nyomaikat akarták eltüntetni.
A két férfi ellen jelentős kárt okozó rongálás bűntett és lopás vétség miatt indult eljárás, jelenleg bűnügyi őrizetben tartják őket.