A Magyar Szocialista Párt (MSZP) tagjai nem vesznek részt az október 2-ra kiírt népszavazáson, helyette az első Szabad Európa-napot kívánják megtartani - jelentette ki Molnár Gyula, az ellenzéki párt újonnan megválasztott elnöke július 9-én, szombaton Keszthelyen, ahol Mesterházy Attilával, a párt korábbi elnökével közösen tartott sajtótájékoztatót.
Molnár Gyula úgy vélte: az október 2-ai népszavazásnak "nincs jogi következménye, a tárgya valójában nem létezik, és nem szól másról, mint egy buta üzenet Brüsszelnek".
Az MSZP azzal üzen, hogy nem vesz részt a népszavazáson, helyette az első Szabad Európa-napot rendezi meg. A nyitott MSZP programjának megfelelően erre a rendezvényre
minden olyan pártot, civil szerveződést és szakszervezetet várnak, amelyik egyetért azzal, hogy "mi Európában akarunk maradni",
és velük közösen megbeszélhetik, milyennek is képzeljük a jövőnket Európában - mondta az MSZP elnöke.
Hozzátette: "a szüleink, nagyszüleink titokban hallgatták a Szabad Európa Rádiót", és akkoriban arról az Európáról álmodtak, amit az a rádió képviselt. Ma pedig
ezek a fiatalemberek mintha félredobnák szüleink, nagyszüleink álmát, és mintha ki akarnák vezetni ezt az országot Európából"
- mondta kormánypárti politikusokra utalva.
Miközben Nagy-Britannia megégette magát egy populista politikával, "aközben
úgy látszik, hogy a magyar kormány úgy gondolja, lehet a tűzzel tovább is játszani".
Azt üzenjük nekik, hogy "a tűz ideig-óráig melegít és jólesik, azonban ha túl közel kerülnek hozzá, akkor meg fogja őket égetni" - fejtegette Molnár Gyula.
Az utóbbi napokban az hangzott el a kormány "nagyon fontos embereitől, mintha tudnának egy alternatívát Magyarország számára az Európai Unión kívül". Ha ez így van, akkor mondják el őszintén, honnan lesz 8 ezer milliárd forint fejlesztésekre, mi fog történni a Balaton környékének megígért és a napokban visszavont 300 milliárdos fejlesztési csomaggal, és "milyen ország lesz az, ami nem Európán belül van" - sorolta kérdéseit a szocialisták elnöke.
Az MSZP zalai szervezetének a keszthelyi Helikon Strandon tartott hagyományos juliálisát kísérő sajtótájékoztatón Mesterházy Attila, a párt korábbi elnöke Magyarország európai uniós tagságát illető találgatások kapcsán azt mondta:
Lázár János nem hülye politikus (...), nem véletlenül kezd el beszélni arról, hogy ő kilépne az Európai Unióból",
majd nem sokkal később a kormányszóvivő is azt mondja magánemberként, hogy ő is kilépne az EU-ból, ha lenne ilyen népszavazás. Egy politikusnak nincs külön magán- és közéleti véleménye,
emögött az a stratégia van, hogy "Orbán Viktorék elkezdik tesztelni a közvéleményt",
hogy mit gondolnának erről az emberek.
Elkezdték azt a forgatókönyvet kidolgozni, ami 2020 utánra lehetővé tesz egy népszavazást Magyarország számára, s ezzel "azt akarják előkészíteni, hogy a magyar emberek többsége a kilépés mellett voksoljon". Azért 2020 után, mert addigra elfogynak a hatalmas mennyiségű európai uniós pénzek, "a haverok tovább már nem tudnak lopni" - jelentette ki Mesterházy Attila.