A Soproni logóját használta a Jobbik

Az alábbi meghívón jogtalanul szerepelt a Soproni sör logója. A párt azt ígéri, hogy el fogják távolítani
Vágólapra másolva!
Jogtalanul használja a Soproni Sörgyár logóját a Jobbik. A párt egyik hétvégi rendezvényére szóló meghívón szerepelt a sör címere. A rendezvény szervezője az Origónak azt mondta, ha kérik, eltávolítják a logót. A Soproni Sörgyárnál azt mondták: nem tudták, hogy a Jobbik rátette a logójukat a meghívóra.
Vágólapra másolva!

Családi napot tart a Jobbik Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezete a hétvégén Törökszentmiklóson. A várost egyébként 2014 óta vezeti jobbikos polgármester. A rendezvény birtokunkba került meghívójából kiderült, hogy előadást fog tartani Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere és Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője is.

Az alábbi meghívón jogtalanul szerepelt a Soproni sör logója. A párt azt ígéri, hogy el fogják távolítani Forrás: Facebook/Jobbik Szolnok

A Soproni nem tudott róla

A meghívón a Soproni sör hivatalos logója is szerepel, ezért megkérdeztük a céget, hogy tényleg támogatják-e a radikális párt rendezvényét.

„Nem tudtunk a meghívóról és arról, hogy rajta van a logónk”

– közölte az Origóval a vállalat.

„A Heineken Hungaria Zrt. mint a Soproni sör gyártója és forgalmazója semmilyen kapcsolatban nem áll a Jobbik-rendezvény szervezőivel, a Jobbik családi napot vállalatunk semmilyen formában nem támogatja. Természetesen megtesszük a szükséges intézkedéseket az engedély nélküli logóhasználat ügyében” – közölte a cég.

Eltávolítják

Budai Loránt, a Jobbik jászberényi elnöke, a rendezvény szervezője azt mondta az Origónak, hogy nem gondolta volna, hogy ezzel bárkinek gondot okozott, de el fogja távolítani a Soproni sör logóját a meghívóról. Azzal magyarázta a logó használatát, hogy úgy volt, ez a családi nap Jászberényben lesz, és az, aki a sört hozta volna, az a Sopronival állt kapcsolatban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!