Fának csapódtak, egy utas eltűnt
![Simongát utca karambol](https://cdn.origo.hu/2023/12/l6hgQGkJBQ9B154A2U3Fwqo-UFlBskDEQtb6knU1GU8/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M2M2IyNDBiNzY1MTRlY2U4NTZjMjM4NmU1OWUwNWZi.webp)
Négyen utaztak a képen látható autóban, amikor vasárnap lesodródott az útról, és nekicsapódott a fáknak.
Ketten súlyosan, egy ember pedig könnyebben sérült.
Kórházba vitték őket. Az autó egyik utasa pedig egyszerűen elszaladt a helyszínről.
Emiatt nemcsak a közlekedési rendőrök, hanem a bűnügyi technikusok is munkához láttak.
Hiába szaladt el, szagnyom maradt utána”
– mondta az Origónak egy neve elhallgatását kérő szakember, majd hozzátette, a helyszínelők ilyenkor az egész autó belsejét tüzetesen átvizsgálják, és meg tudják mondani, ki hol ült, ahogy azt is, ki vezette az autót. Ezért nem érdemes elszaladni a helyszínről, mert
az segítségnyújtás elmulasztásának minősül.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a négy utasból melyik menekült el a helyszínről, így azt sem, hogy miért, de nem kizárt, hogy a sofőr volt az, aki a balesetet okozta.