Emmi: A kormány elkötelezett a gyermekjogok védelmében
![gyerekjogok gyermekjogok](https://cdn.origo.hu/2023/12/Q5dO5jaSmL9qPPss-Oli4Ez8TU36BI7SBQ3DBXeRu_4/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JlZmM4OTJiYmRhMDRjMWI5NzViMzFlMDAyYTIwZjYy.webp)
Közleményükben azt is írják:
intézkedéseik célja, hogy a korábbinál is jóval összefogottabban, hatékonyabban és célzottabban segítsenek a családoknak
és az őket segítő, gyermekvédelemmel foglalkozó szakembereknek.
Az alapvető cél, hogy a gyerekek minél fiatalabb korban megkapjanak mindent, ami testi, lelki és szellemi fejlődésükhöz szükséges
- írják.
Ahogy azt is kiemelik, hogy ez egyrészt az alaptörvény által biztosított jog, de jól felfogott társadalmi érdek is, hiszen
a gyerekek támogatása beruházás egy társadalom jövőjébe.
A minisztérium szerint a hátrányos helyzetű és a veszélyeztetett gyermekek esetében fokozott a felelősségük, hogy ne kallódjanak el, és mindegyiküknek megteremtsék az esélyt a felemelkedésre.
Az ENSZ közgyűlése 1959. november 20-án fogadta el a gyermekek jogairól szóló nyilatkozatát, azóta az év ezen napja a gyermekek jogainak világnapja.