Lakótársa ölhette meg az idős győri férfit
![Győri](https://cdn.origo.hu/2023/12/u2T-PzqdqoCLDW-1Nc-ulm4uUbSNPXXJfac72w0MLjU/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRjYTI5ZDMzODRjOTQ5NWRiYjRmNDI5ODM1YWE5MDE2.webp)
Bejelentőből gyanúsított lett az 47 éves férfi, aki még december 6-án halálesetről értesítette a győri rendőrséget. Mint az Origo beszámolt róla, kedd este holttestet találtak egy helyi lakásban.
A nyomozók már az első vizsgálatok során megállapították, 70 éves áldozat halálát bántalmazás okozta, a gyanú pedig gyorsan ismerősére terelődött, aki korábban értesítette a hatóságokat.
A férfi kihallgatásán elmondta, a sértett szállást adott neki, egy ideje együtt laktak. A hatóság nem közölt részleteket a gyilkosság közvetlen előzményeiről, az Origo azonban úgy tudja, gyanúsított és áldozat gyakran ivott együtt.
Részegek lehettek a bűncselekmény estéjén is – információink szerint azonban nem csak ez állt az erőszak hátterében. Az áldozat olyan ajánlatot tehetett a gyanúsítottnak, ami miatt az dührohamot kapott,
erős felindulás hatására ölt, dühét pedig csak fokozta az alkohol.
A gyilkosság gyanúsítottját csütörtökön fogták el a rendőrök, a Győri Járásbíróság pedig pénteken döntött előzetes letartóztatásáról.