190 millióért kapott tanácsokat a Nemzetbiztonsági Hivatal

Vágólapra másolva!
2006 és 2010 között 432,2 millió forint állami megbízást kapott a Political Capital, az összegből 190 millió forint értékű megbízásuk a Nemzetbiztonsági Hivataltól érkezett.
Vágólapra másolva!

Az Alkotmányvédelmi Hivatal nyilvánosságra hozta a szervezet jogelődje, a Nemzetbiztonsági Hivatal és a Political Capital között 2006-2010 közti tanácsadói szerződéseket.

Ötletek

A Political Capital meglepő javaslatokkal szolgálta meg a tiszteletdíjat: a Nemzetbiztonsági Hivatal új imázsát akarták felépíteni egyebek mellett azzal, hogy médiaroadshow-ra akarták küldeni a szervezet új vezetőjét, Balajti Lászlót, akinek a nyitottságról, a törvényességről, a biztonságról, és a szakértelemről kellett volna meggyőznie a közvéleményt.

Bevetésszerű megjelenés

Terveztek még imázsfilmet, logócserét, óvodai kifestőkönyveket és turnét a hivatal minikiállításáról. Ennek az adta volna az érdekességét, hogy egy-egy helyszínre bevetésszerűen jelent volna meg a tárlat, sötétített kisbuszból szempillantás alatt pakolták volna ki a tárgyakat . A javaslatokról a Magyar Idők írt részletesebben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!