Nem lehet valakit kétszer elítélni, mondta Gyárfás a műsorban arra vonatkozóan, hogy az úszószövetség kiállt Kiss László mellett az után is, hogy kiderült: Kiss László egyike volt annak a hármasnak, akik évtizedekkel ezelőtt megerőszakoltak egy nőt.
Gyárfás elmondása szerint tudott arról, hogy Kissnek volt valami "nőügye", de mint fogalmazott, a "zaftos részleteket" nem ismerte.
A Magyar Úszószövetség elnöke azt mondta: ő Kiss Lászlótól azt hallotta, hogy az erőszak áldozata egy tekintélyes embernek volt a lánya, aki kapható volt, és végül úgy állította be, hogy megerőszakolták.
Gyárfás szerint jogilag elévül az, amit tett Kiss László, erkölcsileg azonban soha. Az elnök arról is beszélt, hogy hisz a megújhodásban, a szövetség ezért áll ki Kiss László mellett. Álláspontja szerint
azok hibáztak, akik Kiss Lászlónak szabadulása után a sportágban lehetőséget adtak.
Az úszószövetség elnöke azt is mondta: nem tart attól, hogy Kiss László ügye rossz fényt vet a sportágra, annak okát pedig nem ismeri, miért szabadulhatott Kiss László a hároméves börtönbüntetésből 20-22 hónap után.