Az iszlám vallás is téma a történelemérettségin

Ócsa, 2016. május 3. Matematika írásbeli érettségi vizsga az ócsai Bolyai János Gimnáziumban 2016. május 3-án. Középszinten 97, emelt szinten 9 diák érettségizik az idén matematikából a középiskolában. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Az athéni demokráciával, az iszlám vallással, Mária Teréziával és Bethlen István miniszterelnökségével összefüggő feladatok szerepelnek többek között a történelem-írásbeli feladatsorában.
Vágólapra másolva!

Az Eduline.hu értesülései szerint a szerdai történelemérettségin az emberek szociális helyzetét a különböző korszakokban vizsgáló feladatok kaptak helyet. Időrendben haladva foglalkozniuk kell a diákoknak az athéni demokráciával, az iszlám vallással. A magyar történelemből az első feladat az államalapításhoz kötődik, később a Rákóczi-szabadságharc, a dualizmus korának etnikai viszonyai, az ország II. világháborúban betöltött szerepe, a Kádár-korszak és a magyarországi cigányság helyzete következik.

Múlt és jelen

Egyetemes történelemből a nagy földrajzi felfedezések időszakáról kell kérdéseket megválaszolniuk, de szerepelnek még az ipari forradalmak, az I. világháború szövetségi rendszerére vonatkozó kérdések, valamint a fejlődő országok jelenlegi problémáira vonatkozó feladat is. A második részben kifejtendő feladatok vannak, egy egyetemes és két magyar történelemhez kapcsolódó esszét kell írni. Az egyetemesen belül lehetett választani egy felvilágosodásról, illetve a Sztálin-éráról szóló feladatot. A magyar történelemnél egy hosszút és egy rövidet kell választani. Ezek között szerepel az Erdélyi Fejedelemségről, Károly Róbertről, az 1848-49-es szabadságharcról vagy épp Mária Terézia koráról szóló feladat. A 20. századot a magyar történelem szekcióban a Rákosi-korszakhoz és Bethlen István miniszterelnökségéhez kapcsolódó feladat képviseli.

Szinte minden korszak előkerült Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Középszinten 180 percig írják

A történelem középszintű írásbeli vizsgája 180 percig tart. A vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az egyes feladatok között, és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatja. Az írásbeli feladatsort mintegy 60 százalékban a magyar, 40 százalékban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkotják. Az összes feladat mintegy felét a XIX. és a XX. század történelme adja. Szükséges segédeszköz a középiskolai történelmi atlasz, amelyről a vizsgázó gondoskodik, továbbá vizsgacsoportonként legalább három példány helyesírási szótár, amelyet a vizsgabizottságot működtető intézmény biztosít.

Két részben

Az emelt szintű írásbeli vizsga 240 percig tart. A vizsgázó először az I. feladatlapot oldja meg. A dolgozatokat 90 perc leteltével a felügyelő tanár összegyűjti. Ezután osztják ki és oldják meg a II. feladatlapot. Az írásbeli feladatsor megoszlása hasonló a középszinthez és a segédeszközök is megegyeznek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!