Benzinnel csinálták,
a rendőröktől hallottam" - erősködik egy asszony a Nefelejcs utca előtt összeverődött kisebb tömegben. Többen bólogatnak, mások azonban lehurrogják a mindentudó szomszédot, mondják: az Imrééknek nem is volt haragosuk - csendesen, szépen éltek, ráadásul
ki tenne ilyen szörnyűséget a gyerekekkel?
Egy biztos, a törökszentmiklósi tragédia megrendítette a szomszédokat és a környéken élőket, a háromgyerekes családot sokan ismerték, ha csak látásból is. A tűz hétfőn, hajnali két óra körül ütött ki, és percek alatt tovább terjedt, elborította a száz négyzetméteres ház tetőszerkezetét.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei hivatásos és a helyi tűzoltók már csak az anyát tudták kimenteni – testének 90 százaléka összeégett, súlyos, életveszélyes sérülésekkel vitték az Egyesített Szent István és Szent László kórházba.
Az apa és a három – 8, 10 és 12 éves – fiú már a tűzoltók érkezése előtt meghalhatott.
Holttestüket a leégett ház romjai alatt találták meg, a beomló mennyezet maga alá temette őket.
"Hajnali három körül kezdték verni az ablakomat, azt hittem, már megint kiszökött a kutya" – meséli kezét tördelve a tűzben elhunyt férfi mostohaapja. Az idős, beteg embert is megrázta hozzátartozója halála, bár, mint mondja, az utóbbi években már csak ritkán találkoztak, hiába laktak közel egymáshoz.
Ő sem tudja, mi történhetett a családdal, mi előzhette meg a tragédiát: csak megerősíti, amit korábban hallottunk. Visszahúzódó emberek voltak, a férfi a helyi fatelepen dolgozott. A családapa egyébként erős dohányos volt - a mostohaapa szerint egy égve felejtett csikk is okozhatta a tragédiát.
A szomszédok többsége azonban gyújtogatásról beszél,
és gyanújukat csak erősíti a tűzeset utáni, szokatlanul hosszú ideig tartó rendőrségi helyszínelés, a Nefelejcs utca teljes lezárása is. Van, aki tudni véli, hogy féltékenység, családi dráma áll a háttérben, és hajnalban egy benzineskannával locsolták le, majd gyújtották meg a családi házat.
Egyre többen állnak meg rendőrségi szalag előtt. Van, aki hóna alatt plazmatévével biciklizik arra, de megáll, hogy belessen a lezárt területre,
egy kamasz fiú pedig konyhakést lóbálva csatlakozik a bámészkodókhoz,
nézi a rendőröket. "Szentmiklós csak az ilyen hírek miatt kerül az újságokba, na meg a dizájnerdrog miatt" – mondja beletörődő mosollyal egy mentős. Még a helyszínen posztol, bár a segítségére már nem lesz szükség.
A településen pusztító kristályról és herbálról korábban az Origo is írt, amikor két terhes nőt vittek kórházba pentamérgezés miatt – látogatásunkkor csak néhány utcára járhattunk a tűzeset helyszínétől.
A drogot terjesztő banda állítólag azóta is zavartalanul seftel
a város peremén, de helyieket most nem a dílerek izgatják, hanem a hétköznapjaikat felforgató tragédia. A négy életet követelő tűz és rendőrségi helyszínelés miatt kiürítették a Nefelejcs utca közeli házait is, az érintettek délután sem térhettek vissza otthonukba.
Ráadásul a tűzoltók egy kormos gázpalackot is kimenekítettek az leégett házból - ha az berobban, talán a környékbeli épületekben is kárt okozott volna.
A gyújtogatásról szóló pletykáknak nem mond ellen a rendőrség közleménye sem, bár nem is oszlatja el a homályt. Mint írják, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit. Azaz bűncselekmény miatt nyomoznak.
A halottszemle adatai nem erősítették meg, hogy a gyerekeket vagy a férfit a haláluk előtt bántották volna – ez arra utal, hogy füstmérgezésben halhattak meg.