Lokál: Sztrájk lehet az FKF-nél

kukásautó szemétszállító autó
A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. kukásautói az óbudai telepet hagyják el a hajnali órákban.
Vágólapra másolva!
Nem kizárt, hogy munkabeszüntetéssel igyekeznek érvényt szerezni béremelési követelésüknek a dolgozók a főváros köztisztasági cégénél. A Lokál információi szerint már a sztrájk idején nyújtandó elégséges szolgáltatásokról tárgyal a szakszervezet a cégvezetéssel, amely állítólag hallani sem akar a 10 százalékos béremelési igény teljesítéséről. A dolgozókat az is bosszanthatja, hogy nemrég kiderült: a SAS Group nevű cég napi 350 ezer forintért adott tanácsot az FKF-nek, miközben az FKF-nél átlagosan havi nettó 180 ezer forint visznek haza a dolgozók.
Vágólapra másolva!

Sztrájkra készülnek a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) dolgozói, miután sokadjára sem sikerült megállapodniuk a bérekről a cégvezetéssel - értesült a Lokál. A lap szerint szerdán már a sztrájk idején nyújtandó kötelező minimál-szolgáltatásról tárgyaltak a felek, a törvényes munkabeszüntetés feltétele ugyanis az, hogy ebben egyezség szülessen.

Eltökélt a szakszervezet

A szakszervezet a Lokál értesülései szerint eltökélt, és

ha a menedzsmenttel nem sikerül megállapodniuk a sztrájk ideje alatt is kötelezően nyújtott szolgáltatásokról, akkor bíróságra mennek.

A bérvita lényege, hogy a dolgozók 10 százalékos béremelést szeretnének, ám Csontos István vezérigazgató állítólag eddig minden ilyen tervet lesöpört az asztalról.

- mondta a Lokálnak egy belsős forrás. Ez a hozzáállás a hírek szerint már erős ellenérzéseket szült a cégen belül, az pedig csak olaj volt a tűzre, hogy egy aggályosnak tűnő, több milliós tenderről szóló hírek szivárogtak ki.

Fővárosi vizsgálat indult

Mint arról az Origo is beszámolt, nemrég a Mandiner állt elő részletekkel egy nettó 17,5 milliós közbeszerzésről. Eszerint az FKF korábbi informatikai tanácsadójának, Sikos Zsoltnak SAS Group nevű cége nyert el egy olyan informatikai tanácsadási keretszerződést, ahol Sikossal már a tenderkiírás alatt egyeztettek, ami az összeférhetetlenségi szabályok megsértését jelenti.

Sztrájkolhatnak az FKF dolgozói, ha nem lesz béremelés Forrás: MTI/Czimbal Gyula

A Lokál kiemelte: Csontos István vezérigazgató "régi barátja" a vitatott körülmények között tender nyerő cég tulajdonosa, Sikos Zsolt. A lap összehasonlításul megjegyezte, hogy

Ugyan

az FKF szerint ők jogszerűen jártak el a szerződéskötésnél, a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat mégis vizsgálatot indított

az ügyben. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes tudatta, "azonnali, teljes, részletekbe menő vizsgálatot" rendelt el, "annak érdekében, hogy kiderüljön: történt-e bárminemű jogsértés".

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!