MSZP: A Fidesz átverte az embereket
![Molnár Gyula](https://cdn.origo.hu/2023/12/-SonfG28JVFPVulj4TYBYJwT-Zig2AuTMq3SQnjse2k/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcyMGUwMjQxYTIyNjQzNDI5Y2JjOTlkZGEwN2U1Zjdm.webp)
Az MSZP elnöke szerint 2018-ban buknia kell a Fidesznek, az Orbán-rendszernek, mert átverték az embereket. Molnár Gyula pártja évad- és kampánynyitó választmányi ülésén arról beszélt, hogy
a Fidesz országa a látszatok országa",
és a kormány csak elvenni tudott az emberektől: "vitte a demokráciát, a pénzüket, és ha hagyják, viszi a jövőjüket is".
Az MSZP a változást akarók pártjává fog válni - mondta az elnök, aki szerint
az MSZP nem támogat betelepítési kvótát, de tiltakozik a gyűlöletkeltő népszavazás ellen, és távolmaradásra szólít.
Az Együtt, a PM és a DK ugyanazt mondja e kérdésben, és együttműködik a kampányban az MSZP-vel. Ha ezek a pártok úgy akarják, együtt fognak működni az Orbán-rendszer leváltásában is - mondta.
Hiller István választmányi elnök az MSZP stratégiaalkotó központjaként határozta meg a testületet, amely ismét a párt parlamentje lesz. Azt mondta,
az MSZP célja az Orbán-kormány leváltása.
Ez többet jelent azonban szerinte annál, hogy "az ő minisztereik helyett a mi minisztereink üljenek" a kormányban. Nem elég csak bírálni, választási alternatívát kell kínálni - közölte.