Századvég: a civil szervezetek egyes államoknál is erősebbek

A Századvég Alapítvány tanulmányt készített az NGO-k (nemkormányzati szervezetek) befolyásszerzési technikáiról és az ezekkel kapcsolatos aggályokról. A tevékenységüket jelentős részben külföldi forrásokból fedező NGO-kat a hazai közéletben pontatlanul civil szervezetként aposztrofálják, azonban működésük jellege hangsúlyosan eltér a többtízezer hazai finanszírozású civil szervezetétől. Ilyen – külföldi forrásból gazdálkodó – NGO például az Amnesty International, a Társaság a Szabadságjogokért, a Magyar Helsinki Bizottság, a K-Monitor vagy az Eötvös Károly Intézet.

Az NGO-k komoly közvélemény-formáló erővel rendelkeznek, sőt bizonyos NGO-k jelentősebb nemzetközi befolyással bírnak, mint egyes államok, politikai szervezetek - állapítják meg a tanulmányban. Befolyásukat és elismertségüket annak köszönhetik, hogy a vállaltan politikai szervezetekkel szemben helyzeti előnyben vannak, hiszen magukat civilnek, szakmainak és függetlennek pozícionálják.

A Századvég szerint egyes szervezetek egy

jól körülhatárolható politikai ideológia terjesztésére használják befolyásukat.

Ideológiailag tehát ezek a szervezetek egyáltalán nem függetlenek. Ez a politikai ideológia pedig a neoliberális elveket támogatja, tevékenységük során jellemzően az emberi jogi kérdéseket politikai haszonszerzésre használják. De a Századvég szerint politikai függetlenségüket is megkérdőjelezi az a tény, hogy az NGO-k aktívan beavatkoznak egy-egy nemzetállam belpolitikájába. Olyan belpolitikai kérdésnek számító ügyekben, mint például

a migrációs válság, az azonos neműek házassága, a drogliberalizáció, jellemzően külföldi támogatóik véleményével megegyezően foglalnak állást.

Sőt esetenként az ellenzék kezébe olyan erős politikai eszközöket adnak, amivel azok sikeresen buktathatják meg a kormányzó erőket.
A Századvég megállapítása szerint mindezt úgy teszik, hogy a pártokkal ellentétben nem mérettetik meg magukat hagyományos értelemben vett választásokon, így kérdéses, hogy valójában milyen alapon is fejtik ki tevékenységüket. Ráadásul az NGO-k elszámoltathatósága is kérdéseket von maga után. A politikai pártok ugyanis annak tudatában működnek, hogy 4 évente a választók véleményt mondanak a tevékenységükről. Ez azonban nem mondható el az NGO-król, akik nem vesznek részt a hagyományos értelemben vett politikai versenyben, így

akkor is nyugodtan működhetnek tovább és alakíthatják egy-egy politikai kérdés társadalmi megítélését, ha egyébként már egyáltalán nincs társadalmi támogatottságuk.

A Századvég tanulmány szerint az NGO-k a szakmaiságukat azzal igyekeznek hitelesíteni, hogy magas nemzetközi és belföldi idézettségükre hivatkoznak, mondván, ha ilyen sokan idézik őket, akkor nyilván szakmailag kompetensek. Csakhogy a magas idézettségük nem kizárólag szakmai kiválóságuknak köszönhető, hanem annak, hogy gyakorlatilag az egész világot behálózva, szinte minden országban működtetnek fiókszervezeteket, ráadásul a hasonló profilú NGO-k még együtt is működnek egymással. Ez lehetővé teszi számukra azt, hogy egymásnak biztosítsanak megszólalási lehetőséget és így végső soron folyamatosan egymás munkáira hivatkozzanak.
A Századvég tanulmánya arra is rámutat, hogy az NGO-k

anyagilag függenek az őket támogató donoroktól. Ennek pedig az a következménye, hogy az NGO-k a szakmai szempontokat alárendelik a donorjaik gazdasági magánérdekeinek.

A NGO-k ilyen gazdasági érdekkijáró tevékenységére jó példát szolgáltatnak a rendszerváltás utáni posztszovjet országok. Ezekben az országokban az NGO-k belefolyva egy-egy ország törvényhozásába nyugati, tőkeerős, befektetni kívánó donorcégeik gazdasági érdekeiért lobbiztak. A szakirodalom egy része ezért kvázi lobbistaként tekint az NGO-k egy csoportjára.

Egy 2013-as európai szintű tanulmány szerint a megkérdezettek 51 százaléka gondolja úgy, hogy az NGO-k lobbisták. Észtországban 100%, Finnországban 93%, Lettországban 80%, Hollandiában pedig 78% azonosította a NGO-kat lobbistaként.

Ausztria ugyanakkor 2013 óta egyes, lobbikategóriába tartozó NGO-knak kötelezővé teszi, hogy lobbistaként regisztrálják magukat. Aki pedig ezt elmulasztja, azt pénzbüntetéssel sújtják. Így Ausztriában az Amnesty International, a Greenpeace és a WWF is lobbistaként van nyilvántartva. De hasonló a szabályozás az Egyesült Államokban, Németországban és Izraelben is. Ezekben az országokban az NGO-k – a pártokhoz és a lobbicégekhez hasonlóan – kötelesek beszámolni forrásaik eredetéről és donorjaik kilétéről.
A Századvég elemzése szerint az NGO-k működése legitim, azonban a rájuk vonatkozó szabályozásnak igazodnia kell lobbista jellegükhöz és el kell érni, hogy

a választók előtt egyértelmű legyen, hogy ezek a szereplők pontosan kik, milyen érdekeket szolgálnak és milyen forrásból működnek.

Ennek az eszköze lehet ezen szervezetek regisztrációja, továbbá az anyagi forrásaik feltüntetésének szigorúbb szabályozása.

A Századvégmegvizsgálta azoknak a szervezeteknek a listáját is, amelyek Magyarországon külföldi forrásokból gazdálkodva politikai vagy lobbitevékenységet fejtenek ki. Ezen szerveztek esetén nem önmagában a politikai tevékenység lehet aggályos, hanem a források pontos feltüntetésének hiánya. Így a tanulmány szerint

az Eötvös Károly Intézet, a K-monitor, az Ökotárs Alapítvány, az Amnesty International Magyarország és a Társaság a Szabadságjogokért esetén merül fel annak indokoltsága, hogy a jelenleginél egyértelműbben és gyakrabban tüntessék fel a gazdálkodásuk során felhasznált külföldi forrásokat és azok eredetét.

Mindemellett más országokhoz hasonlóan megfontolandó volna, hogy a működésüket és vagyongazdálkodást regisztrációhoz kellene kötni.