Így emlékeznek a Városligetben Nagy Imre kivégzésére

Vágólapra másolva!
Egy szabad országért címmel rendeznek fesztivált június 16-án pénteken a Városligetben, az 1956-os Emlékév egyik záró eseményeként. Az OIKOSZ Alapítvány és a PestiSrácok.hu közreműködésével megvalósuló eseményen családi és gyerekprogramok, koncertek és utcabál is lesz.
Vágólapra másolva!

A fesztivált Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének és újratemetésének évfordulóján rendezik, az újratemetés történelmi helyszínének közvetlen közelében. A Kós Károly sétányon felállított színpadon

a megemlékezés mellett lesznek családi és gyerekprogramok,

filmvetítés, táncbemutató, szabadságharcos hagyományőrzők felvonulása.

Az érdeklődők a helyszínen kipróbálhatják az Airsoft-lövészetet az 56-os szabadságharcot idéző fegyverekkel, és korhű harci járműveket is kiállítanak. Fellép Sasvári Sándor és a Bakáts téri gyerekkórus, az egybegyűltek közösen fogják elénekelni az Előre mind pesti srácok! című indulót a Lazio Roma szurkolóival, este pedig Szikora Róbert és az R-Go koncertje.

A fesztivál minden programjára ingyenes a belépés Forrás: Origo

Magyar könnyűzenével idézik meg '56 szellemét

Ezt követően Szabadság56 - Utcabál címen folytatódik a rendezvény Szabó László lesz a DJ. Ez egy speciális buli lesz, amin a magyar könnyűzene legismertebb dalaival idézzük meg, hogy

a magyar könnyűzene, hogyan szólaltatta meg a szabadságot -

mondta Szabó László az Origónak. "Ezekkel a zenékkel kívánjuk megidézni, hogy a szabadság érzéséhez, hogyan tett hozzá a könnyűzene." A könnyűzenében mindig megjelent a szabadságvágy, és ezzel is szeretnénk megidézni 1956 szellemét - mondta Szabó. Szabó László a kilencvenes évek közepén, a Bokros-csomag elleni egyetemista tüntetéseken vált ismertté, mint a diákok egyik vezetője. Később helyettes államtitkár volt az első Fidesz-kormányban, most kommunikációs szakember.

Ellentmondásos fordulópont

Nagy Imre és mártírtársai újratemetése 1989. június 16-én a Hősök terén és a 301-es parcellánál a rendszerváltozás hajnalának egyik legfontosabb és legellentmondásosabb fordulópontja. A szervezők célja, hogy a rendezvény ne csupán megemlékezés legyen, hanem a szabadság ismételt elnyerésének, az 1956-os forradalom és szabadságharc beteljesülésének örömteli üzenetét is közvetítse.

A belépés minden programra ingyenes.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!