A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNÖzbas Szofi
00:00CselgáncsCatherine Beauchemin-Pinard-Szofi Ozbas
HUNUngvári Attila
13:00CselgáncsMatthias Casse-Attila Ungvari
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

27 bárányt loptak el egy jakabszállási tanyáról

Vágólapra másolva!
Az állatokat két román férfi lopta el, aztán egy nagykőrösi férfinek adták el. Most mindhármuk ellen vádat emeltek.
Vágólapra másolva!

A tolvajok éjszaka mentek lopni a jakabszállási tanyára.

Két kocsiba bepakoltak a 27 bárányt, aztán elhajtottak.

A bárányok 30-40 kilósak voltak, összesen 650.000 forintot értek.

20 állatot még hajnalban elvittek egy nagykőrösi férfihoz.

Ő tudta, hogy a bárányokat lopták, ennek ellenére 240.000 forintot fizetett értük.

A többi bárányt egy kecskeméti tanyára vitték, ahol az egyik romániai férfi dolgozott.

A rendőrök a lopás után egy nappal az orgazdától és a kecskeméti tanyán lefoglalták az összes állatot, és azokat visszaadták a tulajdonosnak.

A két tolvajnak volt három társa is, őket nem sikerült elfogni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!