Több ezer háztartásban nem volt áram a fagy miatt

Balaton Badacsony tél jég Vendégházak, ahol elbúcsúztathatod az óévet utazás
A befagyott Balaton, háttérben a Badacsonnyal
Vágólapra másolva!
Több megyében is komoly áramkimaradásokat okozott az extrém hideg, legalább hatezer háztartás maradt áram nélkül szombat hajnalban. Az E.ON ellátási területén 2700 lakásban még mindig nincs szolgáltatás.
Vágólapra másolva!

Öt megyében is jelentős áramkimaradásokat okozott szombat hajnalban a rendkívüli hideg, értesült az Origo.

Elfagytak a vezetékek is

Információink szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a magasfeszültségű vezetékek elfagyása miatt hét településen – Császlón, Csegöldön, Csengeren, Csengersimán, Szamosangyaloson és Szamosbecsen – szűnt meg ideiglenesen a szolgáltatás, és

több mint 2400-an maradtak áram nélkül


Sötétek maradtak a lámpák a Békés megyei Hunyán. Megszűnt az áramszolgáltatás egy időre a Fejér megyei Enyingen is, ahol

több mint 3400 fogyasztó maradt áram nélkül – itt is a hideg jelentett problémát, több transzformátorállomás is meghibásodhatott a fagy miatt.

A megyei katasztrófavédelmi szolgálatoktól úgy tudjuk, reggel nyolc előtt a legtöbb fogyasztási helyen már visszakapcsolták az áramot, Szabolcsban 600, a Fejér megyei Enyingen pedig 300 lakásban nincs még áram, de a szolgáltatók dolgoznak a hiba elhárításán.

Háztartások ezreiben nem volt áram az extrém hideg miatt. A kép illusztráció Forrás: Thinkstock

2700 helyen még nincs áram

Az E.ON sajtószolgálata kérdéseinkre válaszolva jelezte,

jelenleg 2761 fogyasztójuknál nincs áram.

A Nyírségben Csengersima, Nagykálló, Tiszalök területén, Győr-Sopron megyében pedig Sopronkövesd környékén jelentkeztek kimaradások középfeszültségen, de kisfeszültségű hibákról is sorra kapnak bejelentéseket ügyfeleiktől.

Az E.ON is a szélsőséges hideget jelölte meg a probléma forrásaként: mint írták, ellátási területükön főként Győr-Moson-Sopron, Somogy megyében, a Tiszántúlon pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében állt le a szolgáltatás sérült, elfagyott vezetékek miatt. A hibák javítása átlagosan 2-3 óráig, egyes helyszíneken ennél is hosszabb ideig tartott.

A mínusz hat fok már jónak számít

A sarkvidéki eredetű hidegfront napközben is rendkívüli fagyokat okoz, a hajnali mínusz 20-25 fokról ugyan mínusz 6 fok felé emelkedhet a hőmérséklet, főként Nyugat- és Közép-Magyarország területén, késő este viszont ismét rendkívüli faggyal számolhatunk.

A hidegérzetet csak fokozza a szél: a Dunántúl nyugati felén (elsősorban az Alpokalján, a Bakonyban és a Balaton térségében) kora délutánig még 70 kilométer/órás széllökések kísérhetik az északi szelet, majd a nap második felében mindenütt jelentősen csillapodik a légmozgás.

Északkeleten, keleten az erős, olykor viharos (65 kilométer/órás) szél hordhatja össze a havat, figyelmeztet előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!