A magyar kormány "toleráns és megértő": nem akarja előírni, kivel éljenek például a németek vagy a svédek, csak ezt mások se írják elő nekünk - jegyezte meg.
Magyarország nem akar bevándorló országgá válni, más kultúrájú emberek integrációja nehézkes. A
terrorcselekmények többségét bevándorlók
vagy bevándorlók leszármazottai követték el - közölte a Fidesz frakcióvezetője.
Hangsúlyozta: a demográfiai problémákra nem megoldás a migránsok betelepítése.
Hozzátette, nem igaz, hogy a kötelező migráció most azért téma, mert másról nem tudnának beszélni, hiszen a kormányzásnak sok eredménye van, Magyarország a sereghajtók közül az élmezőnybe került.
2008-ban államcsőd fenyegetett, csak külföldi hitelből tudtak nyugdíjakat és közalkalmazotti béreket fizetni, ma már 3 százalék feletti a gazdasági növekedés, a nettó béremelkedés több mint 10 százalék, és 730 ezerrel több ember dolgozik, mint 2010-ben - sorolta az eredményeket Gulyás Gergely.
Az ellenzékről szólva a kormánypárti politikus kijelentette: a baloldalon Gyurcsány Ferenc akarata érvényesül, a Jobbik pedig pálfordulásai miatt hiteltelen. Az ellenzék gyengesége azonban
nem jelenti azt, hogy a 2018-as választás lefutott
- jegyezte meg.
Véleménye szerint nincs olyan kormányzati alternatíva, amelytől több siker várható, mint a jelenlegitől. "A 2010-es kormányváltásra visszanézve: soha rosszabb hét és fél évet" - mondta Gulyás Gergely.