Ha pedig fennáll a visszafizetési kötelezettség, akkor az érintett párt legfőbb vezető testületének tagjai egyetemlegesen, teljes vagyonukkal tartoznak visszafizetni a támogatás összegét - mondta a kampányfinanszírozási törvény módosítását frakciótársával, Répássy Róberttel kezdeményező politikus. Hozzátette, indítványuk alapján még az állami támogatás folyósítása előtt nyilatkozni kellene arról, hogy kik a párt legfőbb vezető testületének tagjai.
Gulyás Gergely indoklásul kifejtette: a 2014-es választás előtt elfogadott kampányfinanszírozási törvény az induló pártok és jelöltek között
minden korábbinál lényegesen nagyobb esélyegyenlőséget teremtett.
Az ellenzéki pártok azonban több alkalommal kritizálták azt - folytatta -, hogy míg az egyéni jelöltek esetében, ha valaki nem ér el 2 százalékos eredményt, a neki járó 1 millió forintos állami kampánytámogatást vissza kell fizetni, addig az országos listák esetében nincs ilyen küszöb.
Azt is megemlítette, hogy Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a múlt héten levélben fordult Kövér László házelnökhöz, és a korábban ellenzéki pártok által is megfogalmazott módosító indítványokkal megegyező tartalmú változtatást javasolt.
A frakcióvezető megjegyezte, a törvénymódosítás kétharmados többséget igényel, ezért a kormánypártok mellett legalább néhány ellenzéki képviselő támogatása is kell hozzá.
„Ha az ellenzék ezt a javaslatot nem támogatja, akkor
kizárólagos politikai felelősség terheli őket mindazon visszaélések miatt,
amelyek az előttünk álló országgyűlési választáson ebben a tekintetben előfordulhatnak” - mondta Gulyás Gergely.