Ilyen büntetést kaphatnak a Dudás Miki édesapját brutálisan megverő bokszolók

Dudás Miki édesapját durván megverték
Dudás Miki édesapját durván megverték
Fotó: Dudás Miki
Vágólapra másolva!
Az egykori olimpikon édesapját még nyáron brutálisan megverte hat férfi egy benzinkúton. Dudás Miki édesapja azóta kómában fekszik, állapota súlyos.
Vágólapra másolva!

Dudás Miki pár nappal ezelőtt osztotta meg a megdöbbentő hírt, miszerint édesapját hat ismeretlen – akikről később kiderült, hogy bokszolók– verte meg kegyetlenül egy benzinkúton. Az eset még augusztus 30-án történt. A rokkantnyugdíjas, 55 éves férfi állapota azóta sem javult, sőt jelenleg is kómában fekszik. 

Miután a feltételezett elkövetők segítségnyújtás nélkül elmenekültek a helyszínről, a rendőrség másfél nap alatt előállította őket. Egy férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt, míg öt másik férfit csoportosan elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként. Dr. Kaposi Gergely ügyvéd szakmai véleménye szerint, hogy ha bebizonyosodik a bűnösségük, akkor komoly büntetés vár rájuk.

Arra a férfira, akit életveszélyt okozó testi sértéssel vádolnak, 2–8 évig terjedő szabadságvesztés várhat. A csoportos garázdasággal vádolt elkövetőkre 0–3 évig terjedő büntetést szabhatnak ki. Fontos leszögezni, hogy csoportosnak akkor számít egy ilyen eset, ha legalább hárman követik el a cselekményt/bűncselekményt"

 – mondta Dr. Kaposi Gergely a Borsnak.

Dudás Miki elmesélte a műtét részleteit

Érthető módon a családot nagyon megviselték a történtek. A Tényekben a világbajnok kajakos elmondta, hogy édesapját 6 órán át műtötték, mert nem fértek hozzá az agyához.

Agyvérzése volt, nem fértek hozzá az agyához, ezért a koponyáját majdnem az egész fejéről lebontották. Konkrétan olyan a feje édesapámnak, mint egy kisbabáé, hogy nincsen benne csont, puha. Puha az egész feje, mert lehántották a csontot, mert így fértek hozzá az agyhoz.

De azt mondták, olyan szinten roncsolódott, hogy soha nem lesz normális ember. A legjobb esetben is, ha hazavisszük így, pelenkázni, etetni, forgatni kell, hogy ne legyen felfekvéses, tehát ennél jobb a halál" – mondta a Tényeknek elcsukló hangon a sportoló, aki úgy érzi, hogy egyúttal az édesanyját is elveszítette, aki nyugtatókat szed és nem tud aludni sem.

Dudás Miki édesapja imádta az unokáit

A magyar világbajnok kajakozó szerint édesapja már soha nem lesz a régi, ez pedig hatalmas törés az életében. Nemcsak neki, de unokáinak is hiányzik a férfi, aki mikor még egészséges volt sokat foglalkozott a családjával.

"Képes volt érte arra is, hogy a hajnali 4 órás munkakezdése után még délután 3-4 órát játszóterezzen vele. Imádták egymást. 

Talán nem véletlen, hogy bár apukám eddig semmire nem reagált, a Narától kapott hangfelvétel lejátszása közben mosolyra húzódott a szája.

A kislányom ezt üzente neki: »Szia, papa, itt a Gyönyörűséged! Kérlek, ébredj fel és gyere haza!«" - mesélte a fejleményekről Dudás Mikor a Story.hu-nak.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!